19 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A készítők tegnapi bejelentése szerint idén nem lesz Killzone kettőnk….

A tegnap esti exkluzív shown a készítők bejelentették, hogy a Killzone 2-t majd csak 2008-ban szándékoznk piacra dobni, igaz azon belül semmi konkrétumot nem említetek, tehát ami biztos az az, hogy nem idén.

Elmondtak még pár érdekes részletet a játékkal kapcsolatban. Tehát amire számíthatunk:

  • Élethű karakter animácók
  • Gyönyörű és rombolható környezet
  • Realisztikus fiika
  • Nagyon penge AI

Ezen túl elárulták, hogy a sztori a PS2-es Killzone története után játszódik majd 2 évvel. Az ISA támadását követhetjük nyomon és lehetünk annak aktív részesei a helghan világ ellen. Sev szerepét kapja a játékos, aki egy veterán ISA katona, ráadásul a Legion néven ismert elit osztag tagja. Küldetése a rosszak vezérének, Emperor Visarinak az elfogása, hogy ezzel térdre kényszerítség az ellent. A küldetéssel akad egy kis gubanc (különben unalmas lenne a stuff, ugyebár) mégpedig hogy a megátalkodott helghan hadsereg rájött arra, hogyan fordíthatja a természetet szegény Sev és társai ellen….

Lesz történetorientált single mód és persze multi is. Illetve a technikai oldalon a játék támogatja majd a 7.1 audió rendszereket is.

Megosztás
Közzétette:
Wolf

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24