Kategóriák: Hírek

E3 – „Falcon” kódjelzésű X360 leleplezés?

19 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Microsoft sem ül tétlenül mostanság, hisz a garanciakitolás és a károsultak kárpótlása mellett bőszen fejleszti next-gen konzolját.

Kisebb ráncfelvarrásokat eszközöl a redmondiak Xbox-részlege az X360-on. Szükség is van a folyamatosa fejlesztésekre, hiszen Peter Moore vaskezű Xbox-pápa valószínűleg azonnal fejét szegné a csapatnak, ha leállnának a fejlesztésekkel. A Falcon kódnévre hallgató új modell nem sok mindenben lesz majd más a nagy elődtől, viszont annál fontosabbak ezek az újítások.

Az új gép 65 nm-es csíkszélességen készült központi processzort és grafikus magot kap majd, ami a jelenlegi 90 nm-es lapkák után kész felüdülésnek számít majd, hiszen jóval kevesebb hő termelődik majd az X360 belsejében.

Állítólag a szürke borítású a Falcon

Magyar idő szerint reggel fél hatkor veszi kezdetét  a Microsoft konferenciája Santa Monicaban, ahol négy darab X360 pózolt egymás mellett a banzáj kezdése előtt. Ezt egy szemfüles emberke le is fényképezte, így most megy a nagy találgatás, hogy vajon a három masina közül melyik a Falcon, egyáltalán kint van-e a Falcon és ha igen, akkor leleplezik-e?

Legfrissebb bejegyzések

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24

Lonely House – betekintő

A Lonely House egy kültéri dekorációt a kezünkbe helyező nyugodt sandbox játék.

2026-01-23

Atomic Heart – DLC#4 Teaser Trailer

Az Atomic Heart történetét lezáró, negyedik DLC idén tavasszal érkezik, a fejlesztők pedig egy apró…

2026-01-22