Kategóriák: Hírek

Mégis csökkent a PS3 ára

19 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az elmúlt héten sorra röppentek fel a hírek a PlayStation 3 esetleges árleszállításáról. Akkor a Sony elnöke, Ryoji Chubachi tett pontot az ügy végére, miután bejelentette, hogy egy centtel se csökkentik a konzol árát.Azonban ma reggelre megint 360 fokos fordulatot vett az ügy, ugyanis Jack Tretton, az SCEA vezetője bejelentette, hogy a mai naptól mégis csak 100 dollárral kevesebbe kerülnek majd az USA-ban kapható 60GB-os Sony konzolok.

A végleges döntés meghozatalának hátterében valószínűleg a Microsoft lépései állhatnak, hiszen a redmondi csapat három évre tolta ki az X360-ra adott garancia időtartamát, illetve a "három piros ledes" hibát elszenvedő tulajokat is kárpótolja majd. Ezenkívül a Sony igencsak drágának bizonyult, a legtöbb esetben a vásárlók nagy hányada a borsos árra hivatkozva nem vásárolt magának otthonra Sony konzolt.

Az árleszívás bejelentésével egyidőben a japánok megerősítették, hogy az eddig csakis Dél-Koreában kapható 80GB-os változat most már az USA-ban is elérhető lesz, ami mellé bónuszként jár a Motorstorm is. A gép ára így 599 dollár lesz. Az is biztos már, hogy a két nap múlva rajtoló santa monicai E3-on leplezik le az európai régióban tervezett árcsökkentéseket és esetleges megnövelt tárhelyű PS3-kat.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20