Kategóriák: Hírek

Érdekes új RPG a Burut Software-től

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Hard to Be a God-nak már a címe is beszédes, és az is ígéretes, amit eddig lehet tudni róla…

A Hard to Be a God egy RPG lesz, kalandozós és lopakodós elemekkel, aminek a története a Strugatsky fivérek azonos című regényén alapszik.

A főhősünk egy középkori varázslóiskola végzőse, aki azt a feladatot kapja, hogy derítse ki és jelentse, hogy mi a konkrét helyzet Arcanar királyságában, ahol éppen tombol az anarchia. A karakter egyébként igazi profi, aki a legjobb kiképzést kapta az iskolában, erős, ravasz és alapjában véve hatalmasab, mint egész Arcanar, de az iskola nem képes megtanítani mindent, amire az életben szüksége lehet az embernek. Ez fokozottan igaz a varázslókra, így bőven lesz még meglepetés hősünk számára is.

A csúcstechnológiával rendelkező úgynevezett ‘Earth race’ igyekszik kezelni a váratlan eseményeket, így kapcsolatba lépnek az arcanari ügynökkel is, aki általuk elképesztően fejlett fegyverarzenállal indul neki a küldetésének és ezzel a felszereléssel ebben a primitív világban istenként tekintenek rá….

A játékmenet nem lesz lineáris, 5 különböző befejezés vár majd a játékosra a játékbeli viselkedésének függvényében, és    megkapunk mindent, ami egy jó RPG-hez kellhet….lesz kidolgozott mágia rendszer, teljesen egyénileg tervezhető karakter, real-time harcrendszer, sok-sok beszélgetés milliónyi lehetőséggel és még sok minden más….Kíváncsian várjuk…

Ezen a linken pedig belekukkanthattok a stuff képi világába.

Legfrissebb bejegyzések

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30

Benedict Cumberbatch csatlakozik a World of Tanks Ünnepi hadműveletéhez – kezdődik a mágikus téli offenzíva

A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…

2025-11-30