19 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Konami egy rakat újítással együtt jelentette be PS3, PS2, PSP, Nintendo DS, PC, valamint X360 platformokra a népszerű PES-sorozat legújabb tagját.Már jóformán mindenki elveszítette a fonalat, hiszen az eddigi PES-részek egyszámjegyűek voltak, ám most az újabb tag már az éppen aktuális évad, azaz a 2008-as évet viseli nevében.

Az újítások között szerepel a teljesen új mesterséges intelligencia, amely képes a tanulásra. A Teamvision a játékos stílusát elemezve próbál alkalmazkodni, és új támadási és védekezési módszereket tud felvonultatni, hogy a korábbi támadási és védekezési hibáit korrigálja. A játékmenetben, főként a labdakezelésben is újítottak, de a látványvilágot sem hagyták érintetlenül, amely részben köszönhető annak is, hogy többek között PS3-ra is elérhető lesz az új rész.

Legfrissebb bejegyzések

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19