Kategóriák: Hírek

Crytek bejelentette új, magyarországi fejlesztőstúdióját

19 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Crytek GmbH, a legnagyobb független német játékfejlesztő cég, amely többek közt a népszerű Far Cry és a hamarosan megjelenő Crysis című játékok fejlesztője, szenzációs bemutatót tartott szombaton a Game Developers Fórumon, az első magyar játékfejlesztő konferencián, majd utána egy bejelentéssel álltak elő.A cég legújabb játékáról, a Crysis vezető tervezője Bernd Diemer és a cég magyar szakembergárdáját évek óta erősítő vezető grafikus, Pócza Zoltán tartott lehengerlő előadást. A rendezvényt követő sajtótájékoztatón a Crytek hivatalosan is bejelentette új, budapesti stúdiójuk megnyitását. A döntés mögötti stratégia a CryENGINE 2 játékmotor további fejlesztése, valamint a cég által fejlesztett játékstílusok körének bővítése.
 
„Az elmúlt két évben több szempontot is mérlegeltünk, és végül egy budapesti stúdió létrehozása mellett döntöttünk – egyrészt azért, mert gyönyörű város, másrészt azért, mert sok képzett és tapasztalt játékfejlesztő érhető el helyben.” – nyilatkozta Avni Yerli, a Crytek ügyvezető igazgatója. – „Úgy gondoljuk, hogy ez nagyszerű lehetőség spektrumunk bővítésére és arra, hogy új műfajokban is fejlesszünk, miközben továbbra is bővítjük és növeljük a cégünket. Emellett ez jó lehetőség arra is, hogy tovább terjesszük saját CryENGINE 2 technológiánkat, miközben a ránk jellemző népszerű, innovatív és kreatív játékokat hozunk létre.” – Tette hozzá.

A díjnyertes Crytek fejlesztőcsapat, a kritikusok által magasztalt Far Cry alkotója. Jelenleg az Electonic Arts-al együttműködésben dolgozik a Crysis, egy teljesen új, sci-fi FPS fejlesztésén, mely valódi újdonságokkal kecsegtet a stílus kedvelői számára.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20