Hazánkban mindig sírnak az illetékes szervek, valamint a statisztikai kutatásokkal, elemzésekkel foglalkozó cégek, hogy kicsi az internet-ellátottság. És akkor még nem is beszéltünk az amerikaiakról…!Magyarországon a főbb problémák abból erednek, hogy drága az internet (Európa nyugati országaihoz viszonyítva), hogy egyáltalán nem elérhető a szolgáltatás (ezen területek száma szerencsére folyamatosan csökken), illetve hogy nehéz megtanulni a számítógép kezelését (főként az idősebbek számára, akik nem PC-k közelében nőttek fel).
És ekkor, ha most szépen kibőgtük magunkat, és elmondtuk magunkban, hogy mennyire rossz is s sorunk, és milyen rossz a penetráció itthon – nos, ebben a pillanatban érdemes vetnünk egy pillantást erre a cikkre, és röhögni egy jót.
Egy felmérés szerint ugyanis az amerikai háztartások majdnem egyharmada egyáltalán nem rendelkezik interneteléréssel, és nem is tervezik beszerezni azt, mivel nincs rá szükségük. Nem, nem azért nem veszik meg a szolgáltatást, mert nem engedhetnék meg maguknak, vagy mert nincs lehetőség a bevezetésére, hanem mert nem kell nekik. (44% mondta azt, hogy egyáltalán nem érdekli a net, és csak 22%, hogy nem engedhetnek meg maguknak egy számítógépet vagy a netelőfizetést. 17% nem tudja, hogyan kell használni az internetet, 14% pedig minden vásárlását és az egyéb dolgait elintézi a munkahelyén.)
A Returnal nyomdokaiban lépkedő Saros üde színfoltja lehet 2026 tavaszának, de a kérdés az, hogy…
A Valorborn nem kisebb célt tűzött ki magának, mint, hogy a Kenshi vetélytársa lesz a…
Az Etrange Overlord Étrange von Rosenburg története, mely fő szála az, hogy a pokolba kerülve…
Átfogó felújítással érkezett meg a GUILTY GEAR -STRIVE- 2.0-ás frissítése.
A Call of the Elder Gods a Call of the Sea közvetlen folytatása, mely egy…
Visszatekintünk a Tripwire interactive egyik régi, problémás kitekintő játékára, a Maneaterre.