19 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Pár napja jelentette be a Warner Bros. Interactive, hogy korábbi fejlesztési igazgatója, Jason Hall távozik, így helyette új embert ültettek a székbe, aki a Monolith most már korábbi CEO-ja, Samantha Ryan lett.

Jason Hall, aki anno megalapította a Monolithot jó pár évig a Warner Bros. Interactive fejlesztési igazgatói posztját töltötte be, azonban Hall továbbállt, új céget alapított,a HDFilms Inc-et, így megüresedő helyére keresni kellett valakit. Ez a valaki a Monolith most már korábbi CEO-ja, Samantha Ryan lett, aki alig hogy neki látott újdonsült munkájának, máris megerősítette a korábban pletyka szinten keringő híreszteléseket, miszerint a nagy sikerű Monolith által hegesztett FPS, a F.E.A.R. biztosan folytatódni fog.

Egyelőre csak találgatni lehet, hogy mely platformokra és mikor jelenik meg a folytatás, viszont sokan úgy vélik, hogy a PC-s és a next-gen megjelenés szinte már most borítékolható.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20