19 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Úgy látszik, az Ultimate jelző az előző részben nem azt jelentette, hogy az lenne az utolsó ninja.A Namco bejelentette, hogy készül a Naruto: Ultimate Ninja 2, amely 2007 nyarán lesz majd kapható a boltokban, és a tervek szerint csak PS2-re készül majd el. A nemzetközi anime-jelenségen és TV-sorozaton alapuló játék 30 játszható karaktert, 16 pályát ígér a sorozat rajongói számára.

A második részben a játékosok hasonló kalandokba keverednek, mint az előzőben, miközben pontokat gyűjtögetnek, melyek segítségével növelhetik karaktereik erejét, védekezését, ügyességét, chakráját, vagy különleges képességeiket. Lehet majd Naruto bőrébe is bújni, és így a történeti szálat felgöngyölíteni az Ultimate Road nevezetű módban, amely során egy teljesen új Naruto-történet kerekedik ki. 60 izgalmas küldetés, 7 kihívást jelentő minijáték teszik próbára a wanna-be nindzsák (gyk: a játékosok) képességeit.

Először 1999-ben, Japánban jelent meg a Naruto a Weekly Shonen Jump Magazine oldalain, Masashi Kishimoto keze nyomán, amely pillanatok alatt Japán legismertebb nindzsa mangává nőtte ki magát. 2000-ben képregénysorozat indult, melyből 66 millió darabot adtak el csak Japánban (sokan vannak, eddig is tudtuk :)). 2005 februárjában szerezte meg a VIZ Media a televíziós, videójátékokra, és kereskedelmi jogokat az amerikai kontinensen.

Megosztás
Közzétette:
Chilly

Legfrissebb bejegyzések

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19