Összefoglaló az új honorrendszerről, valamint arról, hogyan is fogjuk a váltást megélni.A fórumokon egy srác fogta magát és összefoglalta azokat az információkat, amik rendelkezésünkre állnak az új honorrendszerrel, valamint a rewardokkal kapcsolatban. Nézzük hát, miről is szól ez a leírás!
Összesen 5 alapvető formája lesz a jelenlegi állás szerint a PvP-s rewardoknak. Lehet gyűjtögetni honorpontokat (amik nem évülnek el, és maximum a legdrágább cucc kétszerese, amit felhalmozhatsz), BG-s tokeneket, amik 100-asával stackelődnek mostantól, Honor Hold/Thrallmar Markokat, amiket a Hellfire Peninsulán lehet majd gyűjtögetni a kiegészítőben, Arena pontokat, amiket 70-es szinttől lehet majd összeszedegetni, valamint a kiegészítő különböző outdoor PvP-s területein tokeneket.
A különböző PvP-s cuccok megvásárlásához a már meglévő BG-ken nem lesz szükség pénzre, sem reputációra, ezeket honorpontokért, valamint BG-s tokenekért lehet majd beszerezni. A jelenleg rendelkezésre álló bétás adatok alapján óránként 500-1000 honort lehet majd összegyűjtögetni 60-as szint környékén. Egy jobb lila cucc eléréséhez nettó 45 óra lesz szükséges, jobb cuccokhoz, vagy éppen kevésbé PvP-erős játékosoknak ez akár 60-90 órára is felkúszhat.
Akik csak úgy mókából PvP-znek, komoly munka lesz továbbra is beszerezni az áhított teljes setet, míg akik csak egyes darabokra pályáznak, azoknak könnyebb lesz a dolguk sokkal, hiszen most már nem kell reput farmolni egy-egy darab eléréséhez.
Az Arenában beszerezhető cuccok lesznek az igazán ütősek, főként a PvP-re hangolt játékosok szemében, hiszen a kemény instance-ok dropjaival vetélkedő darabok szerezhetők be innen, igaz, komoly munkával. Ám még ekkor sem kell egy 10-15 fős HW-csapatot összeszednünk ezek eléréséhez és 0-24-ig BG-kbe járnunk a sikerhez, hiszen 2, 3, valamint 5 fős csapatok fognak versenyezni egymással.
A PvP-s mountokért immáron nem pénzt kell fizetnünk, hanem 30-30-30 WSG, AV, és AB tokent, valamint rendelkeznünk kell 150-es riding skillel. A régebbi rankokkal már nem fogtok tudni kezdeni semmit, úgyhogy a szerdán a live szervereken megjelenő patch után mindenki tiszta lappal indul.
Aki pedig elégedetlenkedik, mert a kiegészítőben található repülő mountok nem nézbek ki elég jól, azoknak javaslom, hogy kezdjenek el gyűrni az Arenára, ugyanis a háromhavonta záruló bajnokságban a legjobban teljesítő csapat minden tagja egy Epic Netherdrake mount boldog tulajdonosának mondhatja majd magát.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…
A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…