Kategóriák: Hírek

Windows Vista RC1 tapasztalatok – első rész

19 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Beizzítottuk az RC1-es verziót, majd pedig az egyhetes teszt, no meg a tanulságok levonása után most megosztjuk tapasztalatainkat olvasóinkkal.Bontsuk ki a csomagot…

Egy kisebb felhajtást követve megjelent a Vista RC1-es (Release Candidate) változata, amelyet a cikk írásának pillanatában még csak a Windows Live felhasználói tudnak tesztelni, ám az ígéretek szerint hamarosan publikus tesztbe megy át a program, és a Microsoft reményei szerint több mint 5 millióan fogják kipróbálni és visszajelzéseikkel bővíteni, javítani az operációs rendszert.

Aki a tesztben részt vehet, az egy 32bites, balamint egy 64bites verziót tölthet le a Microsofttól, amiket maximum 10 gépre tud feltelepíteni és aktiválni egy regisztrációs kulccsal. A Windows Ultimate névre keresztelt verzió nagyjából stabil már, és mivel elég sokan elkezdtek legalább bétaállapotú meghajtóprogramokat, illetve alkalmazásokat fejleszteni a Vistára, így a felhasználó sem egy teljesen használhatatlan rendszerrel kell, hogy szembesüljön a telepítés után.

A telepítés maga amúgy nem nagy kunszt, főleg annak nem, aki már futtat a gépén egy XP-t. Lehet teljesen üres partícióra telepíteni, vagy éppen frissíteni a meglévő XP-t (az RC1-ben ez a lehetőség még nem él), ráadásul a telepítőprogram felismeri a gépen már megtalálható operációs rendszereket, és ezek elérhetőségét az indításkor felajánlja a menüjéből.

Amint felállt a rendszer, elsőként is a grafikai újdonságokkal szembesülünk, amik nem lehetnek újak azoknak, akik figyelemmel kísérték a fejlesztés fázisait, valamint megnézték a kiszivárogtatott képeket. A lényeg, hogy minden színes és szagos, ráadásul most már átlátszó is, ami természetesen jól néz ki, ám egy rendes videokártyát is megkövetel. Akárcsak az újabb és újabb játékok esetében, a Vistánál is azon van a hangsúly, hogy a kedves felhasználó minél újabb komponensekkel vértezze föl számítógépét, és akkor az is sokkal gyorsabban fog futni. A sebességgel kapcsolatban amúgy komoly fenntartásaim vannak, ám ezt majd a későbbiekben még részletezni fogom.

(folytatása következik)

Legfrissebb bejegyzések

Az HBO Max 2026-os kínálata

A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…

2025-12-19

LUMO 2 – betekintő

A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…

2025-12-17

VEX MAGE – betekintő

Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…

2025-12-17

Used Cars Simulator – Korai Hozzáférés betekintő

Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!

2025-12-13

Escape Simulator 2 – betekintő

A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…

2025-12-13