Kategóriák: Hírek

Novemberben érkezik a Zune

20 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Pár héttel ezelőtt leplezte le a Microsoft az ‘iPod gyilkosnak” kikiálltott zene -és videólejátszóját, a Zunet, melynek végre sikerült megtudnunk pontos árát és debütálásának időpontját.Pár héttel ezelőtt leplezte le a Microsoft az ‘iPod gyilkosnak" kikiálltott zene -és videólejátszóját, a Zunet, melynek végre sikerült megtudnunk pontos árát és debütálásának időpontját.

A redmondi csapat hivatalos közleményt adott ki ma este, melyből számos érdekességet tudhatunk meg a masinával kapcsolatban, azonban ezek közül a legfontosabb, hogy a tengerentúlon november 14-én kerül forgalmazásba a Zune, amelyért 249 dollárt kell majd lecsengetnünk. A sajtólevélből azt is sikerült kibogarásznunk, hogy a 30GB-s változat, mely a boltok polcaira kerül, előre feltöltött matériákat fog majd tartalmazni, így jó pár zeneszám, rövid film és egyéb nyalánksággal megpakolva lesz majd elérhető a stuff. A debütálással egy időben elindul a Microsoft Zune-hoz tartozó, az iTunes-hoz hasonló szolgáltatása, mely $14.99 havidíjért vehető majd igénybe.

Az európai premier időpontjáról sajnos még semmi információnk…

Legfrissebb bejegyzések

Dinghai: The Ocean Pillar – Demó betekintő

Lépj be egy gyönyörű akció-PRG világába, mely kínába kalauzol minket, és már a demó alapján…

2026-09-12

The Severed Gods – Korai Hozzáférés betekintő

A The Severed Gods akár lehetne az Octopath Traveler és a Slay the Spire szerelemgyereke…

2026-09-12

Dead Weight – betekintő

Szállj fel a saját hajódra és szállj szembe az ősi istenekkel ebben a gyönyörű taktikai…

2026-09-12

Monk Took Book – betekintő

A Monk Took Book egy érdekes csavart dob a kooperatív friendslop játékok világába: ad egy…

2026-09-09

World of Warships – 11. évfordulós ünnepség

A World of Warships születésnapja alkalmából új események és tartalmak érkeznek: új, alacsony szintű hadműveletek,…

2026-09-09

SPRAWL zero – betekintő

A Kwalee kiadó neve általában elég jó minőségi előjelző, nincs ez másképp a SPRAWL zero…

2026-09-09