Ugye Te is láttál már hirdetéseket, ahol valódi pénzért lehetett MMO-beli aranyat vásárolni?Hiába titlja a legtöbb MMO szabályzata, hiába zárják be az accountokat ezerszámra, az aranyfarmolás, a powerleveling virágzik manapság, és az egyik legnagyobb tortaszeletet Kína szakította ki ebből. Ott ugyanis elég nagy számban vannak olyan pályakezdő fiatalok, akik kilépve az iskolából nem találnak maguknak állást, és elég sokat lógnak az internetkávézókban. Miért ne kereshetnének akkor ezzel egyúttal pénzt is?
A cikkben olvasható az alkalmazottak véleménye (könnyebb, mint cipőket gyártani, fizikailag nem megerőltető munka) és kis cégek vezetőié is, akik egyedül attól tartanak, ha a kínai kormányzat felfedezi, mekkora bevételhez jutnak ezek az apró vállalkozások, és esetleg szeretné megadóztatni is ezen vállalkozásokat, amelyek némelyike illegalitásban, vagy félig-legálisan működik.
Eddig is nagy keletje volt a cheateknek, csak hát eddig, ugye, nem nagyon kellett fizetnünk értük. De aki képes fizetni azért, hogy helyette „felhúzzák” magasabb szintre a karakterét, vagy éppen nagyobb mennyiségű aranyhoz jusson egy-egy játékban, az igazából nem érti meg az MMORPG-k lényegét, hiszen egy csomó kalandból marad ki…
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…
A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…