Kategóriák: Hírek

Megkezdték a PS3 gyártását

20 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A tajvani Commercial Times értesülései szerint a Sony megkezdte az első PS3-ak gyártását.

A tajvani Commercial Times értesülései szerint a Sony megkezdte a PS3 konzoljának gyártását, melynek első körében közel 200.000 darabot hegesztenek össze, mely természtesen tartalmazni fogja a Blu-Ray lejátszót, valamint az alap merevlemezt is.


A hírt a konzolt gyártó Asustek csapata nem erősítette meg, azonban annyi bizonyos, hogy a gyártás első fázisában durván 4 millió darabot szeretnének összeszerelni, amely a következő képen nézne ki: Egészen októberig havi 200.000 darabot PS3 készülne el, majd a megjelenés előtti hónapban közel 2 millió darabot raknának még össze.


Hogy sikerül e tartani a tervezett 6 millió indulási darabszámot nagy kérdés, azonban bőven van még ideje a Sonynak, hiszen a konzol csak november 17-én kerül forgalmazásba Európában, Ausztráliában és Észak-Amerikában, míg Japánban már egy héttel korábban hozzájuthatnak a fanatikusok.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20