Kategóriák: Hírek

Újabb E3 fejlemények

20 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Tegnap este ígéretet tettünk, hogy az ESA elnöke, Douglas Lowenstein hivatalos közleményben tudatja majd, hogy mi is lesz a következő évben megrendezett E3-ak sorsa. Lássuk az infókat!

Tegnap este ígéretet tettünk, hogy az ESA elnöke, Douglas Lowenstein hivatalos közleményben tudatja majd, hogy mi is lesz a következő évben megrendezett E3-ak sorsa.

Szerencsére Lowenstein állta a szavát és ma este egy hivatalos sajtóközleményt adott ki, melyből számos érdekességre derül fény. Az ESA elnöke elárulta, hogy az  Electronic Entertainment Expo 12 éves fennállása óta ez az első igazán mélypontja a rendezvénynek, azonban közel sincs akkora tragédia, mintahogy az a tegnapi nap folyamán az online média híreiből olvasható volt. Tegnap még csak találgatások folytak, mára azonban bizonyos, hogy Los Angeles-ben marad az E3, viszont az eddig megszokott Los Angeles Convention Center helyett, jóval kisebb helyszínen rendezik meg a kiállítást. Az is biztos, hogy a kiadók, a fejlesztők, a hírdetők, a média, valamint az összes, a játékiparban kulcsfontosságú szerepet betöltő csoport vagy személy számára lesz csak biztosítva a rendezvény látogatása, tehát az eddigi nagy nyilvánosságot biztosan kizárják. Ezzel egyértelműen a költségek csökkentését érik el a szervezők, ami ellen amúgy elsőként pont a világ egyik legnagyobb kiadója, az Electonic Arts szólalt fel, ugyanis mint utóbb kiderült, az egész lavinát az amerikai kiadók indították el. Bővebb infók a következő hónapkban láthatnak majd napvilágot, amiről természetesen mi is beszámolunk.

Legfrissebb bejegyzések

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19