Kategóriák: Hírek

A 25 legrosszabb szoftver és hardver

20 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az amerikai PC World összeállításában.A PC World szerkesztői, cikkírói nap mint nap találkoznak különböző szoftverekkel, hardverekkel, amelyeket bemutatnak újságjuk hasábjain is. Az elmúlt pár év során azonban találkoztak jó pár olyannal is, amelyek ahelyett, hogy megkönnyítették volna az ember életét, inkább csak bosszúságot okoztak a felhasználóknak. A magazin készítői éppen ezért összeállították a top 25-ös listájukat, amelyből csemegézünk egy-két érdekesebb szemelvény segítségével.

1. helyezett: American Online
Hála az égnek a magyar felhasználók nem sűrűn találkozhattak eme „fantasztikus” szolgáltatással, ám érdemes tudni róla annyit, hogy az AOL egy saját hálózatot üzemeltetett, amely az internet kisöccsének számított, és ráadásul a szolgáltatáson keresztül a webes tartalmakat csak 1995 utántól lehetett elérni. Mellette elég sok számlázási probléma és egyéb szolgáltatási bakik is becsúsztak. Mindezek ellenére a sikeres reklámfogásoknak, valamint az erőszakos marketingkampányoknak köszönhetően, főként a kezdők között, nagyon sok felhasználója volt és ennek eredményeképpen a cég még mindig él.

4. helyezett: Windows Millenium Edition
A Windows 98 SE továbbfejlesztett, vagyis inkább toldott-foldott verziója igazi közutálat tárgya lett azok körében, akik picit is értenek az operációs rendszerekhez. Látszatmegoldások és érdekes rendszerműködések (vagy éppen nem működések) jellemezték ezt a verziót, amelynek ennek ellenére voltak olyan újdonságai, mint a System Restore, amely később az XP részévé is vált. Kár, hogy az ME annyira komolyan vette a rendszervisszaállító működését, hogy még a vírusokat is visszaállította… A cikk írója nem kevesebbet állít, mint hogy a 2000-es év igazi millenium bugja a Windows ME volt.

5. helyezett: Sony BMG zenei CD-k
A biztonsági szándékkal készített rootkit, melyről bővebben olvashattok egy korábbi hírünkben is, valamint az ehhez kapcsolódó végfelhasználói szerződésről is.

Legfrissebb bejegyzések

Az HBO Max 2026-os kínálata

A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…

2025-12-19

LUMO 2 – betekintő

A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…

2025-12-17

VEX MAGE – betekintő

Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…

2025-12-17

Used Cars Simulator – Korai Hozzáférés betekintő

Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!

2025-12-13

Escape Simulator 2 – betekintő

A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…

2025-12-13