Kategóriák: PC hírek

Újfajta másolásvédelem a Glory of the Roman Empire-nél

20 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

TAGES másolásvédelem a CDV-játékokon.A CDV bejelentette, hogy lecseréli a játékainak másolásvédelmét a TAGES rendszerére, amely először a Glory of the Roman Empire című játéknál fog debütálni, mely június 26-án jelenik meg Amerikában.

Az utóbbi időszakban több másolásvédelmi eljárásról is kiderült, hogy inkább a legális vásárlók érdekeit és játékélményét sertik, mint hogy megakadályoznák a programok feltörését és másolását, így a CDV most úgy döntött, a TAGES rendszerére vált, amelyet úgy lát, hogy egyensúlyban található benne a védelem és a használhatóság.

A TAGES egyike azon rendszereknek, amit már a Settlers-nél vagy legutoljára a Godfathernél tapasztalhattak a kalózmásolatok birtokosai, hogy a kód annyira beleépül a játékba, hogy a feltört, másolt verziók nem ugyanúgy működnek, mint a boltokban kapható legális példányok. Ez egyben azt is jelenti, hogy a másolásvédelem feltörése sokkal több időbe és energiába kerül az ezzel foglalkozó crackereknek, hiszen meg kell keresniük a kódban azt a részt, amely a másolásvédelem miatt másként működik.

A védelmi eljárásról további információk olvashatók a hivatalos honlapon.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20