Vajon Magyarosrzág és Budapest jelentkezni fog?A World Cyber Games bejelentette, hogy lehet jelentkezni az országoknak a 2008-as WCG döntőjének megrendezésével kapcsolatban. A jelenkezések beadási határideje május 20, a győztest egy komolyabb ellenőrzés után még az év végén fogják bejelenteni.
A főbb kritériumok között található a finanszírozhatóság, a meglévő létesítmények, infrastruktúra, valamint a promóciós lehetőségek. Ezeken túlmenően szükséges az is, hogy az adott város vezetői képesek legyenek együttműködni a WCG szervezőivel.
Idén Olaszországban rendezik meg a döntőt, jövőre pedig Seattle-nek sikerült lepipálnia a többi jelentkezőt, olyan országokat utasítva maga után, mint Németország, Kanada, vagy Dél-Korea.
A döntő által generált felhajtásért amúgy érdemes törnie magát minden nagyobb városnak, hiszen az idecsődült külföldi játékosok és a sajtó könnyen fellendíthetik a turizmust és egy jól sikerült rendezvénnyel eddig kevésbé ismert városokra is rá lehet terelni a figyelmet.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…
A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…