Kategóriák: Hírek

E3-as felhozatalok

20 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Szállingóznak a hírek a nagyobb kiadoktól. Már két nagyobb csapat adta tudtunkra, hogy az idei E3-on mivel is kíván kedveskedni majd a kilátogatóknak.

Szállingóznak a hírek a nagyobb kiadoktól. Már két nagyobb csapat adta tudtunkra, hogy az idei E3-on mivel is kíván kedveskedni majd a kilátogatóknak.


Elsőként az NCSoft jelentette be a kisebb listáját, melyen olyan nevek szerepelnek, mint a Guild Wars: Factions, Tabula Rasa vagy a Guild Wars legújabb része. Ezenkívül csepegetni kívánnak némi infót két MMO játékukról is. Austin Richard Garriot jelentése szerint az egyik a Dungeon Runners, míg a másik az Aion lesz.


Másodikként a JoWooD hozta nyilvánosságra az E3-on bemutatott játékok listáját. Aki esetleg a srácok standja felé ballagna, az találkozhat a Gothic 3-mal, The Guild 2-vel, a Dogs of War-ral végezettül pedig a Shifting Dunes-el.


Remélem a közeli jövőben a többi nagycsapat is kidobja a saját kis listáját, melyről aztán szemezgethetünk. Ezt követően már csak a repülőjegyet kell megvennünk és indulhatunk is.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20