Még meg sem érkezett a Half-Life 2 első kiegészítje, az Epidose One, Gabe Newell a PC Gamer magazin legfrissebb számában elárulta, hogy meg sem állnak négy részig.
Igen, Gabe Newell mostanában előszeretettel fecseg kicsikéjéről. Nem is olyan rég még a GameInformer csapatának nyilatkozott, hogy májusban érkezik az Episode One, melynek régebbi munkacíme az Aftermath volt. Ezt a hírt gyorsan meg is cáfolta a Valve és közölték, hogy csakis nyár közepe tájékán érkezik meg az első add-on a HL2-höz.
Gabe koma ezúttal a legfrissebb PC Gamer magazinban olvasható cikkben kotyogott ki pár érdekes infót. Először is megtudhattjuk az irományból, hogy egy trilógiát készítenek az Episode-ból, így az első részt követi majd egy második, amit a Valve-n belül ezúttal egy másik részleg kapott meg, majd pedig érkezik az Episode 3, amelynek munkálatai elég régóta folynak. Külön érdekesség még, hogy Newell azt is elárulta, hogy készül az Episode 4 is, melyet egy külsős kis csapat hegeszt majd és ami egy teljesen önálló sztorival lesz felvértezve. Emellett az is olvasható a PC Gamer-es arcok cikkében, hogy esetleg egy „nézdahátam” Half-Life is elkészülhet a közeli jövőben. Talán az idei E3-on mindenre fény derül!
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…