Cikkek

Így készül a Cyberpunk 2077

7 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Szinte lehetetlen elhinni, hogy már 2013 óta várjuk epekedve a CD Project Red következő nagy dobását. A Witcher szériát pihentetve a csapat most a Cyberpunk 2077-n dolgozik, s az alábbi, tegnap megjelent videóban a fejlesztés folyamatáról és az E3-as élményeikről beszélnek, kiegészítve a Riviai Geralt hangját kölcsönző Doug Cockle kommentjeivel.

A csapat szerint a rajongók elvárásai elképesztő nagyságokba emelkedtek és rendkívüli nyomás nehezedett és nehezedik most is rájuk. Mindenképpen saját karaktert akartak készíteni a játékosnak, s bár sokaknak ez nem tetszett, még is az az ok döntött az FPS nézet mellett, hogy így immerzívebb élményt és új irányítási módokat tudtak bevezetni.

A 2018-as E3-on mutatták be először a játékot az arra érdemeseknek, azonban a hype akkora volt, hogy végül engedniük kellett a nyomásnak. A rajongóknak nem volt elég a média elbeszélése a játék nagyságáról, látni akarták a játékot, így két hónapon belül nyílvánossá is vált a bemutató, az eredmény és a rajongók véleménye pedig sikeresen megnyugtatta a fejlesztőket. A játék megjelenésének várható időpontja pedig: ,,Amikor kész van.”

Ha esetleg lemaradtál volna a gameplay bemutatóról, az alábbi videón te is kínozhatod magad a várakozás kellemesen keserű ízével:

 

Legfrissebb bejegyzések

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19

Star Wrath – Closed Beta betekintő

A Star Wrath egy többjátékos űrbeli extraction játék, amelyben megépítheted a saját hajódat, és intenzív…

2026-03-18