A Hotshot Racing semmi mást nem ígér, mint amit a 90-es években az arcade játéktermi autóversenyek: féktelen száguldást, villámgyors grafikát, trükközést, ütközéseket és üldözéseket. Körülbelül mindazt, amit egy korrekt Need for Speed-játéknak évtizedek óta tudnia kellene (de nem tud) felmutatni. Ezt az élményt csomagolták be a készítők egy zárt pályás, körökre osztott arcade versenyjátékba, amely a checkpointok közötti másodpercek visszaszámlálásával, a letisztult poligonos megjelenítéssel és a harsány színeivel és karaktereivel mind arra törekszik, hogy felelevenítse a játéktermi hangulatot. Ha pedig ez még nem lenne elég, akkor ott van a zene, ami önmagában is a régi SEGA-konzolok (lásd még pl. MegaDrive) és Sonic-játékok nosztalgiáját eleveníti fel, főleg az utolsó versenykörben, amikor a hangulat fokozása érdekében a zene is felgyorsul.
A Hotshot Racing erre a nosztalgiafaktorra épít, és az általunk tesztelt verzió alapján teljes joggal. Azt nem tudom, hogy a fiatalabb generációkból mit vált ki a játék, de az biztos, hogy a konzolon betöltve egyértelműen visszarepít néhány évtizedet, viszont a letisztult grafika jelentős mértékben segít abban is, hogy a nagyon is arcade-os játékmenetre tudjunk összpontosítani, és maximálisan beleéljük magunkat a száguldásba. Az egyes pályák ugyan nem túl változatosak, viszont cserébe a száguldás élménye mindegyiken adott, és a technikázás is attól függően változik, hogy milyen autót választottunk az induláskor. Bár ezek paramétereit sem kombinálták túl a készítők, azért érezhetően más az útfekvésük, és legfőképpen a végsebességük!
A végleges verzióban lesz Single Race, Grand Prix, Time Trial, Cops N Robbers (zsaruk a zsiványok ellen) és Drive or Explode, ám ezekből mi csak az első hármat próbálhattuk ki, illetve a multiplayert. Utóbbi nem csupán interneten keresztül lesz elérhető, hanem osztott képernyőn is, legfeljebb 4 játékosig. (A tesztverzióban csupán 2 játékossal próbálhattuk ki, de iszonyú jó móka volt! A végső verzióban természetesen mind a 8 versenyzőt élő játékos személyesítheti meg az online multiplayerben.) A tesztbuild egyébként teljesen stabilnak tűnt, bár még állítólag rengeteg dolgot terveznek finomítani rajta. Ami elsőre kitűnt, hogy a customizációnak, azaz a verdák külsejét illető testreszabásnak nem sok értelme van, és egy-két baromi drága (játékbeli pénzes) cicomáért vagy óriási erőfeszítéseket kell tenni (nyerd meg a bajnokságot X karakterrel, végezz első helyen X pályán stb.), vagy az ár/érték viszony nem túl korrekt. És mivel arcade versenyről van szó, a legtöbben szerintem nem cockpit nézetből fogják irányítani a verdát, így a belső dekorációnak nem sok értelmét látom.
Valószínűleg a shopon is faragni fognak még a készítők, mindenesetre bízom abban, hogy ez nem lesz annyira hangsúlyos, és nem erre pazarolják az erőforrásaikat. Mert a másik, ami a tesztverzióban kicsit vékonyka volt, az a pályakínálat. Azt már írtam, hogy nem túl változatosak, de összességében elég kevés is az, ami egyelőre elérhető, ami már csak a kicsit lebutított (de cserébe gyors) grafika miatt is problémás, meg a trükkök és extrák hiánya miatt is. Itt ugyanis boostot tudunk egyedül alkalmazni, ha az előttünk lévő autó hátsójában tartjuk a saját verdánkat, de ezt leszámítva powerupok vagy fegyvereink nincsenek. A pályák viszont kicsit sterilek, mert egyrészt elég kicsik, másrészt pedig ezekből is hiányzik néhány extrémebb megoldás, útakadály. Mindez még működhet is, de akkor legalább 4x ennyi pályát kell belesűríteni a játékba, egyre fokozódó nehézséggel és összetettséggel.
Összességében elmondható, hogy a Hotshot Racing egy hiánypótló alkotás lehet a megjelenésekor, mivel visszahozza a játéktermi, adrenalinnal teli élményeket, ám a jelenlegi tartalommal a multis élmények ellenére is csak egy baráti árcédulával tudjuk elképzelni a létjogosultságát, mert egyelőre inkább közelít egy mobilos játékhoz ezen a téren, mint egy teljes értékű produkcióhoz. Ezen még sokat változtathatnak a fejlesztők a megjelenésig, amit valamikor tavaszra ígértek, de akár dönthetnek úgy is, hogy ezt most kiadják így bevezetésként, aztán ha népszerű lesz a játékosok körében, nekifutnak egy kidolgozottabb és részletesebb folytatásnak.
Az ígéretek szerint PS4-en, Xbox One-on, Steamen és Switchen játszhatunk majd vele.
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…