Godzilla Kong ellen – Filmkritika

5 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Mind tudtuk, hogy egyszer megtörténik. Világunk szörnyei nem kerülhetik el egymást. A legnagyobbaknak előbb-utóbb szembe kell találkozniuk, hogy összemérjék az erejüket. De ahol King Kong és Godzilla csatázik, ott senki más nincs biztonságban.

Godzilla nemrég legyőzte a többi titánt, és aki életben maradt, az mind engedelmes szolgája lett. De a Koponya-szigeten élő magányos óriás, Kong nem tartozik a hordába. És a 70-es években lezajlott, szerencsétlen végű expedíció óta csak egyre nagyobb és erősebb lett.

A MonsterVerse egyre izgalmasabb fordulatokat vesz: a Kong: Koponya-sziget és a Godzilla II. – A szörnyek királya után az alkotók alaposan felturbózták az eddigieket, és összeeresztik a filmtörténet két legnagyobb legendájú, legfélelmetesebb szörnyét…

Kevés olyan film van, amelyiknél már a címet látva tudhatjuk, mire számíthatunk, de a Godzilla Kong ellen pontosan ebbe a sorba tartozik. Két gigantikus szörny a címben és a főszerepben, klasszikus történet egy kis kiruccanással a Belső Föld világába, rengeteg számítógépes animáció, látványorgia, nem mellesleg néhány élőszereplős karakter.

A gigászok harcáról természetesen már a film elején kiderül, hogy nem is annyira két főgonosz vagy a jó és a rossz összecsapásáról van szó, naná, hogy a hunyók megint csak a kapzsi emberek, és hogy mindenkinek a kedvére tegyenek a készítők, a fináléra gyakorlatilag egy neonfényben úszó komplett városrész elpusztítása mellett kerül sor.

Az alapmotívumok sorából kiemelkedik Kong és a cuki hallássérült kislány, Jia barátsága, és utóbbi gyakorlatilag a kisgyermeki bájával képes lenne elvinni a hátán az egész produktumot. A Stranger Thingsből ismert Millie Bobby Brown a nyomozós csapatával gyakorlatilag ugyanazt a stílust hozza, amit a Stranger Thingsben már láthattunk, ami ettől még élvezetes, ám például az Enola Holmesként nyújtott játéka sokkal izgalmasabb és változatosabb volt.

Önmagában sem a sztori nem kiemelkedő, sem a két gigász összecsapása, az emberi cselekményszál pedig inkább unalmas, kiszámítható és béna. A számítógépes animáció annyira uralja a teljes filmet, és olyannyira nem passzolnak egyes jelenetekbe az élő szereplők, hogy megkockáztatom, több értelme lett volna a humán karaktereket is számítógéppel megrajzolni, mivel úgy talán kevésbé tűnt volna fel, hogy a jeleneteket javarészt egy zöld háttér előtt vették fel.

Ha valakit nem zavar a rengeteg számítógépes grafika, és képes átadni magát az audiovizuális élménynek, akkor kellemes szórakozásban lehet része, de csakis a mozikban. Ez a film ugyanis csak a nagy vásznon tud érvényesülni.

Hazai mozipremier: 2021. május 20.