Hardverhírek

A GAMDIAS bemutatta legújabb termékeit

8 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Ma tartják Las Vegasban az idei CES utolsó napját, ahol a GAMDIAS is tiszteletét tette, illetve bejelentett egy új számítógép komponensekből álló termékcsaládot, név szerint az AEOLUS hűtőt, valamint a CHIONE  folyadékhűtést, illetve az ASTRAPE tápegységet. Ezen felül egy AEOLUS Box névre keresztelt vezérlőegységet is megtekinthettünk, ami a fent említett termékek mindegyikével kompatibilis. Természetesen a perifériák sem maradhattak el, szemügyre vehettük a Hades P1 vezetéknélküli gaming egeret, aminek megjelenésére a gyártó állítása szerint már nem kell sokat várni, valamint a legújabb RGB színekben pompázó játékosoknak készült széket is.

Hades P1 vezetéknélküli egér

AEOLUS P1

A gyártó elmondása szerint az RGB színekben pompázó AEOLUS P1 hűtő esztétikailag úgy lett kialakítva, hogy ne keltsen zajt a gépházon kívül. Összesen 16,8 millió különböző színt állíthatunk be az AEOLUS Box segítségével, melyről 18 darab LED fény gondoskodik. Ezen felül a fények sebességét és irányát is tetszés szerint személyre szabhatjuk. Az AEOLUS Box-on összesen 8 port található, így ugyanennyi ventilátort tud kezelni egyszerre.

CHIONE M1-240C folyadékhűtés

A CHIONE M1-240c két darab AEOLUS P1 ventilátorral van felszerelve, így ennek fényeit is kedvünk szerint variálhatjuk az AEOLUS Box segítségével. A termék egy intelligens PWM hőszabályzóval rendelkezik, így kiválóan vezeti el a forróságot, valamint a zajt.

CYCLOPS X1-1200P tápegység

A GAMDIAS-nál is úgy gondolják, hogy a tápegység rendkívül fontos szerepet játszik a számítógépben, így létrehozták a CYCLOPS X1-1200P tápegységet, ami 80 Plus Platinum besorolást kapott, vagyis rendkívül jó hatásfok mellett üzemel, éppen ezért a gyártó 10 év garanciát vállal rá. Az eszközt egyetlen gombnyomással átválhatjuk csendes üzemmódba, a túlmelegedés ellen pedig egy 135 mm átmérőjű propeller gondoskodik, amely összesen 26 különböző színt tud felvenni.

A fent említett termékek valamikor márciusban jelennek meg világszerte.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20