Hírek

Fortnite Summer Skirmish 3. hét

8 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Újabb hétvégén vagyunk túl, ami azt jelenti, hogy ismét lezajlott egy forduló a Fortnite versenysorozatából.

Ezen a héten kizárólag profi játékosok vettek részt a játékban, akik egyéni játékok keretein belül, párokba állva próbáltak minél jobb eredményt elérni.

Ezúttal az a csapat emelhette magasba a képzeletbeli trófeát, amelyiknek először sikerült elérni 13 pontot.

A héten a következő képpen zajlott a verseny pontozása:

Győzelemért 4 pont járt a párosoknak, ezen felül amelyik duó legalább 5 gyilkosságot szerzett egy meccsen belül, annak plusz 2 pont ütötte a markát.

Természetesen a bónusz pénzösszeg sem maradhatott ki a fordulóból. Körönként a legtöbb játékost elimináló gárda 6500 dollárral lett gazdagabb.

Tekintve, hogy csak profi játékosok vettek részt a fordulóban, minden mérkőzés rendkívül taktikusra sikeredett, azonban pont emiatt lett izgalmas, mivel voltak olyan helyzetek amikor egy nagyon pici körön belül még mindig 15-17 játékos életben volt. A nagy taktikázások közepette azonban néha porszem került a gépezetbe, és néhányan a vihar áldozataivá váltak.

A pénteki forduló győztese ZAYT és SAF párosa lett akik jóval túlteljesítették a feladatot és 16 pontot szereztek. Őket követte a TTV, Bizzle duó akik szintén több mint 13 pontot szereztek, azonban így is 2 pont hátránnyal végeztek az első helyezetthez képest. A harmadik helyen holtverseny alakult ki Liquid Chap és Liquid 72Hours 10 pontot szereztek, akárcsak DMO és Ghoul csapata.

A szombati kör is igen izgalmasra sikeredett, azonban a dobogó legfelső fokát végül Mitro és Magin érték el 14 ponttal. Őket követte Fwexi és Pate1k párosa 12 ponttal. Akárcsak egy nappal korábban, ezúttal is két csap állhatott fel a dobogó alsó fokára 10-10 ponttal, ők pedig nem mások, mint Ref7ection és H3x valamint Greyfox és Mops

Jövőhéten már a verseny felének számító negyedik hét következik ,ahol reméljük ugyanilyen izgalmas mérkőzésekre számíthatunk.

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24