Személy szerint sosem voltam oda a Soulslike műfaj mára picit talán túlságosan is telített piacának nagy rajongója, mely folyamatosan csak bővülni látszik. Azonban az A44 Games által fejlesztett és a Kepler Interactive által kiadásra készülő Flintlock: The Siege of Dawn egy olyan cím, mely még az én érdeklődésemet is megfogta, és a nagyjából 2 órát felölelő demó az idei Next Fest legjobb élményét nyújtotta. Nem biztos, hogy teljesen illik rá azonban a Souslike jelző, inkább souls-lite kategóriába sorolnám, mivel kevesebb souls elemet tartalmaz, mint a soulslike játékok általában. Konkrétan a pihenéskor újraéledő ellenfelek és a halálkor eldobott fizetőeszköz a két hasonlósák amit fel tudunk hozni, és a játék előnyére: amiben eltér az általános souls sémáktól azok lettek a legérdekesebb részei. A Flintlock történetének főszereplője Nor Vanek, aki az emberiség kihalástól való megmentésére alakult koalíciós hadsereg elit tagja. Ennek a seregnek a fő ellenfele az élőhalottak, melyek egyre nagyobb számban terrorizálják az emberi falvakat.
A játék története már az intro küldetés elején kisiklik, mikor nem szándékosan ugyan, de Nor és egy kis osztag felrobbantja azt a kaput, ami visszatartja a holtak seregének teljes erejét, az istenekkel együtt, akik ebben a világban az emberiség ellenségei. Miután majdnem életét veszti, egy alsóbb rendű istenség, Enki menti meg Nort attól, hogy belefulladjon a folyóba, ami elszállította a kapurobbantás helyétől. Enki felajánlja a segítségét Nornak, hogy visszacsinálják az ostobaságot, amit a koalíciós sereg követett el a kapu felrobbantásakor. Enki szerint ez a felelősség a Nor vállán nyugszik, hiszen ő volt azok között, akik fizikailag elvégezték ezt a robbantást. Nor akit eddig az istenek gyűlölete vezetett vonakodva fogadja el ezt a segítséget, azonban mikor belátja, hogy ez a feladat túlmutat rajta, egyességet köt Enkivel, aki cserébe varázsképességekkel látja el őt.
Játékmeneti oldalról a Flintlock számos más játékokból vett ihletét könnyű felismerni, a játék legérdekesebb részei azonban azok, melyeket saját kútfőből tesz hozzá a bevált receptekhez. A Flintlock harci és mozgási rendszerei már most is kiemelkednek az átlag soulslike játékok fantáziátlan másolása közül. Kezdésnek a mozgási rendszer. Mikor Nor és Enki rábólintanak az együttműködésre, akkor Enki az alapvető mozgáshoz használt képességeket tesz elérhetővé számunkra: dupla ugrást és dupla kitérést, melyek a levegőben, egymás után szőve is használhatóak. Ezzel hatalmas szakadékokat tudunk átugrani gond nélkül, és számos helyen át, valamint fel tudunk mászni, ahol első ránézésre egy átjárhatatlan útvonalat láttunk. A mozgás remek és folyékonynak érződik.
A harc rendszer pedig még ennél is innovatívabb, behoz ugyanis egy kockázat-jutalom rendszert. Az ellenfelek legyőzése után bizonyos mennyiségű hírnevet kapunk. Ez a játék fő fizetőeszköze. A hírnévnek két állapota van, a „megszerzett” és „eltárolt”. Minél változatosabban bánunk el ellenfeleinkkel, annál nagyobb szorzókat szedhetünk össze a megszerzett hírnevünknek. Mikor eltároljuk manuálisan a megszerzett hírnevet, akkor jóvá íródik ez a bónusz is, a szorzót pedig elveszítjük. Azonban, ha nem tároljuk el magunktól, és elszenvedünk egy ütést, akkor a bónuszt elveszítve automatikusan tárolásra kerül a megszerzett hírnév. Halálunkkor pedig a megszerzett eltárolódik, és a teljes eltárolt készletet elveszítjük, és halálunk helyszínén tudjuk újra begyűjteni.
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…