Kategóriák: CikkekPC tesztek

FixFox – Játékteszt

4 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A játékban Vixet, a rókát alakítjuk, aki bőbeszédű szerszámosládájával, Tinnel együtt az űrben javít meg dolgokat. Alapjában véve egy történet alapú puzzle játékról van szó. A világban navigálva különféle feladatokat fogunk megoldani nem megszokott felszerelések használatával. Miközben felfedezzük a világ háttértörténetét számos megjavítandó dolog kerül az utunkba. Ezek lesznek majd az említett puzzle szekciók. Nem csak a megjavításuk jelent majd feladványt, de a megfelelő eszközök megszerzése is.

A megfelelő eszközök begyűjtése szintén nem egyszerű feladat, de spoiler nélkül az jelenti a nehézséget, hogy a világban lévő két csoport folyamatosan megpróbálja elvenni a szerszámainkat tőlünk. A világban beszélgetve más karakterekkel és megjavítva a dolgaikat információkat tudunk meg rejtett eszköz helyekről, ezáltal bővíthetjük készletünket. 

A javítás egy minijáték keretében történik. Beközelítve látjuk a javítandó dolgot és egy hatalmas ujj segítségével nyomkodhatunk gombokat vagy az eszközeink használatával végezhetünk műveleteket rajta addig, még működőképes nem lesz. Leírás nincs rá, hogy milyen lépéseket kell tennünk szimplán a próbálkozásainkra kell hagyatkoznunk. Nagyon aranyos az evés mechanikája is, ahol a javításhoz hasonlóan belső nézetből, beközelítve látjuk az ételt és a képernyő aljára kell kihúzni az ételt a „szánkba”.

A játékot egy fejlesztő készítette és nagyon könnyed sztorival rendelkezik. Egy idő után a gameplay loop elég repetitív lehet, így érdemes nem egy nekiülésre végigjátszani, hanem vissza-vissza térni hozzá. Tetszett a karakterekkel folytatott beszélgetés is. Néha egy-két hiba előkerült, mint például az, hogy a küldetéshez szükséges tárgy az űrhajó ajtajának kinyitásakor a hozzárendelt fizika miatt kiesett a gépből és elérhetetlen távolságba került, de ezt egy szimpla újratöltés megoldotta. A hibámból tanulva érdemes a fontos tárgyakat olyan helyen hagyni, ahol nem tudjuk véletlenül elveszíteni őket.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20