Fatal Frame 2: Crimson Butterfly Remake – játékteszt

Ez a kockázatos harcrendszer a játék egyik legfeszültebb elemét képezi. A szellemek képesek ránk rontani, megbillenteni Mio egyensúlyát, és egy szempillantás alatt eltűntetni az életerőcsíkunk. Mikor sikerrel járnak a szellemek és a földre kerülve próbáljuk visszanyerni az egyensúlyunk, akkor kifejezetten feszült pillanatokat fogunk átélni. Ugyanakkor egy jól időzített, közelről készített fotó hatalmas előnyt jelent, így a játék folyamatosan arra ösztönöz majd, hogy merjünk kockáztatni.

A rendszer mélységét tovább növelik a különböző filmtekercse. Egyes tekercsek lassabban töltődnek újra, de sokkal nagyobb sebzést okoznak, míg mások különleges hatásokkal rendelkeznek. A „Fatal Frame” mechanika pedig lehetőséget ad arra, hogy rövid idő alatt több képet készítsünk egymás után, jelentős sebzést halmozva fel. Ezek a mechanikák idővel sokkal széleskörűbben érthetők lesznek, eleinte azonban a korlátozott számuk miatt komolyabb odafigyelést igényel a hatékony használatuk.

Különféle lencséket és filtereket is lesz alkalmunk majd használni, melyek nemcsak a harcban kapnak szerepet, hanem a felfedezés során is. Segítségükkel rejtett tárgyakat találhatunk, vagy éppen falak mögött rejtőző szellemeket fedezhetünk fel. A harc és a nyomozás kettőssége pedig szépen összefonódik, és tovább erősíti a játék atmoszféráját. Fontos kiemelni, hogy a veszély sosem szűnik meg, még egy egyszerű tárgy felvétele is vezethet váratlan támadáshoz. Ennek a feszültségét a játék pedig szándékosan túljátszva emeli meg, garantálva, hogy sosem érezhetjük magunkat teljes biztonságban.

Persze ha már egy Remake-ről beszélünk, nem mehetünk el szó nélkül a technikai és vizuális szempontok mellett. A Fatal Frame 2 Remake ezekből a szempontokból is rendkívüli eredményeket ér el. A helyszínek részletgazdagok, a textilek reszponzívak, a romos épületek pedig valóban hordozzák a múlt nyomait, amit a játék zseniálisan illusztrál a villámláskor felsejlő, amúgy láthatatlan holttesteken keresztül. A hangdizájn különösen jól sikerült: apró zajok, rejtélyes neszek és a folyamatos bizonytalanság érzése teszik teljessé az élményt. A karaktermodellek és animációk szintén sokat fejlődtek, Mio és Mayu kapcsolata pedig apró, de hatásos mechanikákon keresztül is megjelenik, például amikor kézen fogva tapogatják az útjukat a sötétben.

A világítás szintén említésre érdemes, hiszen remekül használják a hangulat kialakításában. A félhomály, az árnyékok játéka és a bizonytalan látási viszonyok folyamatosan fenntartják a feszültséget, és gyakran elbizonytalanítanak majd, hogy valóban fenyegetést látunk magunk körül, vagy csak a fény tréfál meg minket.