Nem is olyan régen történt, hogy 800 embertől vált meg az Activision-Blizzard, erre most kiderülhet, hogy nem is volt rá semmi szükség? A vezetők veszteségről beszélnek, miközben rekordévet zártak. Az ellentmondásokból egyre több és több van a cég átszerveződése körül.
“Nem feltétlenül élvezhetjük hasznát az átszervezési tervünknek, melynek implementációja negatív hatással lehet az üzletre. Továbbá nem adhatunk garanciát arra, hogy működésünk hatékonyabb lesz, mint az átszervezést megelőzően, illetve arra sem, hogy a jövőben újabb átszervezésekre ne lenne szükség. Ugyanakkor lehetséges, hogy a lépés zavart okozhat az üzletmenetben vagy más negatív következményekkel járhat, úgy mint a dolgozói morál és termelékenység, valamint a magasan képzett új alkalmazottak bevonzásának csökkenése.” –
Közölte a cég a kockázatelemzéssel kapcsolatos nyilatkozatában.
Meg kell jegyezni, hogy az elbocsájtott emberek többsége főleg a kiadóknál és az esportot kezelő osztályon dolgoztak, nem a fejlesztőknél. Ez persze nem azt jelenti, hogy akkor így rendben is van, főleg nem azoknak az ex dolgozóknak, akiktől úgy vált meg a cég, hogy lehet az egész nem is ért semmit.
Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…
A Star Wrath egy többjátékos űrbeli extraction játék, amelyben megépítheted a saját hajódat, és intenzív…
Világsztárok, képregénylegendák és cosplay csodák: visszatér az MVM Budapest Comic Con!
Alkalmam nyílt kipróbálni a Movierooms - Cinema Management című játék alpha verzióját. Több technikai hiba…
A Philna Fantasy egy klasszikus pixel grafikát használó akció RPG, ahol nagy szerepet kap az…