Egyéb

Elérhető az Age of Empires II HD – 5.7-es verziója

8 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Ki ne szeretné az egyik legrégebbi és legjobb RTS játékot, amivel csak találkozhatunk? Az Age of Empires széria mindig egy örök kedvenc marad, ettől olyan jó érzés a tudat, hogy a fejlesztők ennyi idő után sem feledkeznek meg az első részekről, hiába jön a legújabb.

2013-ban kaptunk egy felújított HD verziót, ami úgy érintett minket, mintha a múltunk egy darabját újra átélhetnénk. Aztán jött a legnagyobb meglepetés, 2016. decemberében, azaz alig több mint egy évvel ezelőtt készítettek hozzá egy új kiegészítőt is, méghozzá a Rise of the Rajas-t. A játékot pedig azóta is folyamatosan foltozzák, javítgatják és alakítgatják, hogy az online játékosok számára, a népek között egyenlő esélyek lehessenek.

Az 5.7-es frissítéssel rengeteg hibát orvosoltak, az egyedüli és közös játékban egyaránt, sőt az online játékmódon is sokat javítottak. Főleg a várószobákban lévő gondokon, például azt az idegesítő problémát, amikor ha kirúgtunk egy embert aki éppen a „Tech Tree”-t bújta, akkor a szoba összeomlott és csinálhattuk újra. Persze ez csak egy a sok közül. Emellett természetesen javítottak a játékmeneten is, például a Honfoglalás kampány céljai végre normálisan megjelennek és teljesíthetőek, vagy éppen a Dos Pilas pályáján nem tűnik el a kapu az első feladat teljesítése után. És nem utolsó sorban nagyon sok módosítást végeztek az egységek és épületek költségeivel, illetve bónuszaikkal, hogy az erőviszonyok minden népnél hasonlóak legyenek.

Ez csak egy kicsiny része a teljes listának, így akit érdekel, az megtekintheti a teljes leírást jobb oldalra kattintva. (Egy nagyon minimális angol tudás jól jöhet, de a veteránok anélkül is érteni fogják.)

AoE II 5.7 Verzió

Legfrissebb bejegyzések

Az HBO Max 2026-os kínálata

A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…

2025-12-19

LUMO 2 – betekintő

A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…

2025-12-17

VEX MAGE – betekintő

Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…

2025-12-17

Used Cars Simulator – Korai Hozzáférés betekintő

Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!

2025-12-13

Escape Simulator 2 – betekintő

A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…

2025-12-13