Kategóriák: Filmkritikák

Egy Minecraft film – Filmkritika

Mától a Maxon is elérhető az utóbbi évek legkritikusabb videojáték-adaptációja, ami EGY Minecraft film… és joggal nem A Minecraft film.

Ha adaptációról van szó, legyen az filmé, sorozaté vagy videojátéké, a közönség elvárásainak szinte lehetetlen megfelelni. Eleve hatalmas nyomás van a készítőkön, hogy hűek maradjanak az alapanyaghoz, de azért új formában élesszék azt fel, közben alkalmazkodjanak a különböző generációs igényekhez, szolgálják ki a rajongókat, de a laikus nézőkhöz is érthetően szóljanak, és mindemellett (ha lehetséges) tűnjenek ki a tömegből. Na, és akkor öt-tíz évente érkezik egy olyan alkotás, mint az Egy Minecraft film, ami szembemegy az általános tendenciával. Hogy ez mennyire válik előnyére, mintsem hátrányára, az nézői megítélés kérdése, de az biztos, hogy nem olyan lett, amilyennek sokan remélték.

A Minecraft játék 2014 óta várt már a megfilmesítésre, de az évek során folyamatosan akadályokba ütközött. Alapvetően nehéz alapanyag, hiszen a koncepciója végtelenül egyszerű: megépíthetsz bármit, amit elképzelsz, nincsenek korlátok, se szabályok. Ebből mozifilmet csinálni úgy, hogy a végeredmény izgalmas és érdekes legyen, kreatív szakembert próbáló kihívás. De, mint ahogy a Minecraft lényege is a kreativitás, talán pont emiatt várt volna a közönség egy igazán színvonalas alkotást. Ám a Warner Bros. kockáztatós kedvében volt, és amikor 2022-ben zöld utat adtak a projektnek, a meglehetősen egyéni stílusáról ismert Jared Hess-t nevezték ki a rendezőnek. Hess nemcsak, hogy tíz éve nem rendezett játékfilmet, de a korábbi alkotásai is ZS-kategóriásnak számítanak, mint a Lángelmék vagy a kritikailag minősíthetetlen Nacho Libre. Habár a Minecrafttal nem követett el akkora szentségtörést, ugyanolyan elv mentén készítette, mint a többi filmjét: fittyet hányt a műfaji sajátosságokra, célközönséget nem határozott meg, és összehozott valami abszurdumot, amin ő jól szórakozhat.

Az Egy Minecraft film ugyanis elejétől a végéig egy komolytalan, banális, képileg felturbózott adaptációja a játéknak. Nincs igazán története, legalábbis olyan, amit ne láttunk volna már tucatszor: négy magánéleti gondokkal küszködő átlagember egyszer csak a videojáték világába csöppen, és miközben próbálnak hazajutni, sokat tanulnak önmagukról. Persze attól, hogy ez egy elcsépelt sztori, a megvalósítása még lehetne egyedi, de itt nem ez a helyzet. Itt nincs mélység, nincsenek fordulatok, nincs jól átgondolt cselekményvezetés. A szereplők inaktívak, szinte csak várják, hogy megtörténjenek az események, de ők maguk nem sokat tesznek érte. Ha tesznek, az is olyan érzés, mintha egy menetrendet követnének és nem a saját döntéseiket. Aztán időnként eszükbe jut, hogy karakterfejlődésen is át kellene esniük, ami olyan éles váltással végigmegy rajtuk, ahogy az éjszaka váltja a nappalt a Minecraft világában.

A főszereplők között van szociálisan frusztrált csodagyerek, koraérett tinédzser, kiöregedett gamer, aki még mindig az egykori hírnevébe kapaszkodik, és harsány afro-amerika nő, aki a saját szabályai szerint szeret élni. Csupa olyan karakter, akikben van potenciál, de a film nem él vele, így a színészeknek sincs sok mozgásterük a megformálásukban.

A Wednesdayből ismert Emma Myers nem igazán találja az egyensúlyt a felelősségtudat és a saját vágyai kibontakoztatása között, így a karaktere jellemtelennek tűnik. Jason Momoa pedig hiába csak palástolni próbálja a sikertelenségét az óriási egójával, minden megnyilvánulása borzasztóan idegesítő. És akkor még Jennifer Coolidge is kap egy teljesen fölösleges mellékszálat, aminek semmi köze sincs semmihez, olyan, mintha egy kisfilmet néznék a filmen belül.

Az egyetlen említésre méltó szereplő Steve, a játék eredeti PC karaktere. Őt Jack Black kelti életre, akinek csak azért nem róható fel, hogy a rendező a Nacho Libre miatt hozta magával, mert a Jumanji és a Super Mario Bros. filmekkel már sikerült bebizonyítania, hogy jól áll neki a videojátékok világa.

Bár a háttérsztorija nem túl izgalmas és a szerepköre kimerül annyiban, hogy megismertesse a többiekkel (és ezáltal a nézőkkel) a Minecraft világát, Black mindezt a tőle megszokott stílusban teszi, ami ennél a szereplőnél abszolút működik: poénkodik, csetlik-botlik, és amikor csak teheti, dalra fakad. Aki szereti őt, annak örömhír, hogy a színész itt tényleg elemében van, és az alakításával sikerül életet lehelnie a film sokszor lapos jeleneteibe.