2 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Dredge egy könnyed, halászós játék, amely egy Lovecraft történetbe illő világban játszódik. Történetünk kezdetén hajónk megsérül és egy sziget környékén találjuk magunkat. A környékbeli falu lakói húznak ki minket a partra és felajánlanak nekünk hitelbe egyet. Ennek használatával ledolgozhatjuk a kapott kölcsönt és még fejlesztéseket is vásárolhatunk a további megszerzett pénzösszeggel.

Nagyon kellemes QTE alapú mechanikával húzzuk ki sorra a halakat a tengerből. A gameplay loop lényegében a következő: elhajózni egy horgászható helyhez->a hal típúsának megfelelő ritmusban kihúzni a halat a vízből->a hajónk limitált tárhelyébe beforgatni a fix alakzatú és méretű rakományt. Ezeket aztán a kikötőkbe érve különböző boltokban eladhatjuk és az így szerzett pénzből fejlesztéseket vásárolhatunk. Természetesen a hajó további felszerelései hasznos tárhelyet vonnak majd el a raktérből, így mérlegelnünk kell a fejlesztés hasznosságát.

Viszont gyorsan megváltozik a hangulat, amint az első éjszaka megérkezik a köd és megjelenik a pánik jelzőnk bekapcsol. Ekkor érezhetjük, hogy ebben a játékban semmi sem lesz az, aminek elsőre látszik. Minél jobban feltöltődik ez a méter, annál nagyobb az esély, hogy valami váratlanba futunk. Erre már a történet elején próbálnak figyelmeztetni a lakosok minket, de mint veterán hajósok nem fogadjuk meg a tanácsot.

A játékban érdekes módon működik az idő. 24 órás rendszerben dolgozunk. Ha mozog a hajónk vagy halászunk egy helyen, akkor halad előre az idő. Nem sürget a játék minket, viszont elvárja tőlünk, hogy okosan gazdálkodjunk az elhasznált időtartammal. Az idő haladása nem csak az este ránk leselkedő veszélyforrások miatt lényeges, hanem egyes küldetések befejezése is limitált ideig lehetséges. Ha valamelyik ilyet elbukjuk, akkor sincs vége a világnak, ettől még befejezhetjük a fő történetet.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20