Hírek

Detroit: Become Human – megvan a megjelenés dátuma!

8 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Még tavasszal megkapjuk a Quantic Dream új játékát.

Igaz, még előtte érkezik a God of War folytatása, amire rengeteg PS4-tulaj feni a fogát, nem ez az egyetlen exkluzív játék a szezonban, amit érdemes beszerezni.

A magyar felirattal érkező Detroit: Become Human megjelenési dátuma május 25, így bőven lesz időnk kijátszani magunkat Kratos-szal, mielőtt belépnénk az androidok sötét, hasonlóan felnőttes világába.

A bejelentéssel együtt egy blogposzt is kikerült, amivel megerősítették, hogy három különböző androidot fogunk irányítani, melyek ugyan parancskövetésre lettek tervezve, mégis elkezdenek érezni és megkérdőjelezni saját létezésüket: Connor egy androidokkal kapcsolatos bűneseteknél segítő prototípus, őt láthattuk már az első trailerben is; Kara, aki egy kislány hatására szökevénnyé vált, szabadságra vágyó robot; Markus pedig annak a lázadásnak a vezéralakja, amely az emberi elnyomás ellen küzd.

Azt előre megállapíthatjuk, hogy a játék meseszép lesz és, hogy ez a Quantic Dream legambiciózusabb projektje eddig. Minden egyes döntésnek súlya van, tűnjön az bármilyen apróságnak is először, ezáltal minden egyes alkalommal némileg eltérő végigjátszásban lehet majd részünk. Remélhetőleg a srácok beleadnak apait-anyait és tényleg olyan jó lesz, mint amilyennek szeretnénk, hogy legyen!

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24