Dead of Darkness – Játékteszt

A Resident Evil-széria vitathatatlanul az egyik legmeghatározóbb franchise számomra. Oldalakat tudnék írni arról, hogy mennyire fantasztikus érzés volt anno Leonnal és Claire-rel Racoon City városában rusnyábbnál rusnyább szörnyekre lövöldözni. Valószínűleg a Retrofiction Games is hasonló örömöket élhetett át anno, mivel a Dead of Darkness egy hatalmas nagy tisztelgés a széria és a túlélő horrorok műfaja előtt, amit nem is igyekszik elrejteni, sőt büszkén viseli és mutatja meg másoknak is, hogy mire képes egy solo indie fejlesztő.

◼ A történet 1985-ben játszódik, Angliában, ahol Miles Windham, egy visszavonult ex privát nyomozó, éli alkoholtól mámoros hétköznapjait, amikor is kap egy hangüzenetet, amiben Charles Earnest Graham arra kéri Milest, hogy látogasson el hozzá Velvet Islandre, és segítsen neki egy ügy megoldásában. Ez persze Milest hidegen hagyja, viszont ahogy az üzenet folytatódik, kiderül, hogy Mr. Graham eléggé fontos információk birtokában van Miles halott gyermekének és feleségének az ügyével kapcsolatban. Ennek hallatán Miles már azonnal indul is a legközelebbi dokkhoz, a szigetre, ahol nem találkozik mással, csak halállal és rémséggel.

◼ A játék a manapság eléggé népszerű 2D-s pixeles grafikai stílusban készült. Ez lehet, hogy valakinek már alapból kizáró ok, engem speciel egyáltalán nem zavart, hiszen mint tartja a mondás: „a jó játékot nem a grafikája határozza meg”, és ez bizony itt is nagyon igaz.

◼ Irányítás és kezelőfelület szempontjából karaktereink megkapták a régi túlélőhorror- kezdőcsomagot, ami azt jelenti, hogy karakterünk nem fog tudni célzás közben mozogni, és a töltési animációt is bizony meg kell majd várnunk földbe gyökerezett lábakkal. A kezelőfelület se fog nagy újdonságokat tartogatni: kapunk egy életerőcsíkot, egy limitált tárhelyet és a „használd”, „kombináld” és „vizsgáld át” opciót, amit a veteránok már milliószor láthattak. Viszont a fejlesztő hozzáadott pár olyan funkciót a tárhelyünk kezelőfelületéhez és a karakterünk állapotához, ami igenis ügyes és újdonság ebben a játékstílusban. Az egyik ilyen a nyomok ügyes kombinálása az interakcióra bírható környezettel, valamint a nyomok kombinálása a felvett tárgyakkal. És végül, de nem utolsósorban, kaptunk egy hallucinációcsíkot is az életerőnk alá, ami a harcok növelésével párhuzamosan növekszik. Nekem egyértelműen ez volt a kedvencem a játékban, ugyanis a negyedik falat döngetve próbálja velünk elhitetni, hogy itt bizony valami tényleg nincs rendben. Nem sok túlélő horror játékban láttam még ilyet.

◼ Összességében tehát kaptunk egy nagyon korrekt kis 2D-s túlélő horror játékot, amiben inkább a nyomozásra és a rejtvényekre került a hangsúly, de mellette az akció sincs elhanyagolva. Ha ehhez még azt is hozzá vesszük, hogy egy fejlesztő csinálta az egészet, akkor tényleg nem tudok mást mondani, mint hogy Resident Evil-rajongók, kalandra fel, és derítsétek fel ti is Velvet Island rejtélyét.