Kategóriák: CikkekPlayStation 4 tesztekPlayStation 5 tesztekSwitch tesztekXbox One tesztekXbox Series S tesztek és Xbox Series X tesztek

Dagon: Complete Edition – Játékteszt

Bár manapság nem vagyok éppen a legbuzgóbb könyveket fogyasztó „moly”, ezen téren elevenebb korszakomban elég sok kézzel fogható, tintától és nyomdafestéktől duzzadó olvasmányt tettem magamévá, amelyek történetei a mai napig itt leledzenek az agyam legmélyebb zugában és valahogy mindig a legmegfelelőbb pillanatban robbanásszerűen térnek vissza ezen históriák, emlékek formájában. Jómagam nem igazán válogattam a könyvek terén, így ténylegesen minden stílusba belekotnyeleskedtem, kezdve a romantikus regényektől, a rettenetes és rémisztő horrorokon át, nem megvetve természetesen a rövidebb novellákat sem.

Amikor tudomásomra jutott, hogy a videojátékok terén is feldolgozásra került az egyik kedvenc íróm, H.P. Lovecraft műveinek összessége, akkor elkezdtem aktívan kutatni, hogy milyen alkotásokkal érdemes bővíteni a tudásomat és egyben egy kellemes élménnyel gazdagodni akár napokra bontva magát az időtöltést, akár hetekig bekuckózni és részesévé válni egy-egy titokzatos és hangulatos kalandnak. Így történt hát, hogy szembejött velem a barátságos és közkedvelt – nem Pókember – internet által a Dagon: Complete Edition címen futó alkotás. A játék eredeti verziója bár már évekkel ezelőtt megjelent PC-re, azonban idén – nagy örömömre – konzolokra is ellátogatott a „gameszkó”.

Az eredeti, első verzióhoz képest kisebb ráncfelvarrásokon esett át a produktum, továbbá kaptunk egy ideiglenesen csakis a konzol játékosoknak szánt kiegészítő tartalmat, amely később minden más platformon is tiszteletét teszi. Ezeket fontosnak éreztem megemlíteni, mivel biztos vagyok benne, hogy sokakban a Complete Edition fogalma nem igazán mozgat meg semmit, azonban sok esetben egy újra kiadása egy-egy adott játéknak sok apróbb, de jelentős tartalmi változtatást is hozhatnak, csak ezekről sokszor csakis az apró betűs rész szól, mint informatív tudásunkat gyarapító hír vagy poszt egy-egy videojátékos oldalon.

Már az elején le kell szögeznem azt, hogy a Dagon: Complete Edition nem egy hosszú játék, így körülbelül egy óra alatt végére érhetünk az utazásainknak. Az is fontos ezen gondolatom megemlítése során, többletinformációként szolgálva, hogy ezen esetben beigazolódik a kevesebb néha több közmondás. A Dagon újra kiadása bár rövid, azonban egy olyan üresjáratok nélküli, érdekes, hangulatos és a játékos figyelmét folyamatosan lekötni képes kalandra invitál, amely nem csak a H.P. Lovecraft fanatikusoknak ad majd új perspektívát, de azok számára megfelelő módon meséli és összegzi a már könyvek formájában meglévő történeteket, akik esetleg sosem olvasták volna az író munkásságait. Nehéz jelen esetben spoilerek nélkül bármit is mondani a történetről, főleg így, hogy egy nagyon rövidke játékkal van dolgunk, azonban arra talán kitérhetek a poén lelövése nélkül, hogy a vizuális novella stílusban utazó alkotás, amelynek szem és fültanúi lehetünk majd ezen produktum elindításával, rengeteg érdekességet nyújt majd a játékosoknak.

Minden „pálya” vagy inkább nevezzünk nevén a gyermeket, így ez alapján a történetek egy-egy mesélővel kerülnek elmondásra, miközben különféle vizuális síkon megjelenő jelenetek tarkítják az általunk átélt szituációkat. Ha elég ügyesek és szemfülesek vagyunk, akkor az író élettörténetét rejtő képkockákra is rálelhetünk, amelyek azok számára is újdonsággal szolgálhatnak, akik már fejből fújják minden írását. Természetesen újfent kitérnék azon játékosoknak szánt élményre is, akik esetleg nem lennének járatosak a Lovecraft -féle univerzumban. Számukra a történetek felvezetése és narrációja maximális információbombaként robban majd az arcukba, amely során minden apró jelenet megfelelő módon, a rémisztő hangulatot megtartva, elmagyarázásra kerül. Képzeljünk csak el egy hangoskönyvet, amelyhez vizuális képkockák is társulnak, de mégis úgy érezzük, hogy ez valami több, valami sokkal de sokkal jobb élményt nyújtó alkotás.

Fentebbi soraimból nyilván már gondolhatjátok, de igen, a grafikai megoldásokra és a zenei aláfestésre sem eshet igazán panasz, hiszen ezen téren is remeken a játék. Sosem éreztem azt, hogy valami túlságosan realisztikus lenne, így minden úgymond mesébe illő volt, és sosem éreztem azt, hogy a látványvilág eltérne az általam képzelt világoktól, amelyeket az olvasmányok során képzeltem magam elé. Minden dallam továbbá, és hangfoszlány megfelelő módon vitte végig a hallójárataimba fürkészve magukat azon bizonyos hátborzongató érzést, amelytől néha bizony magam mögé néztem a valóságomban, nehogy valami szörny csámcsogja éppen a testemet, miközben épp egy képzeletbeli történet rabja vagyok.