Kategóriák: CikkekPC tesztek

Crown Gambit – Játékteszt

Ebben a játékban három paladint irányítva kell egy királygyilkosság hátterére fényt deríteni és dönteni, hogy az okkult irány felé húz-e a szívünk vagy a saját házunk dicsősége fontosabb. Ezt a sztorit egy gondosan megalkotott világban élhetjük át visual novel szerű párbeszédek során, amelyeknek egészen komoly kihatásai vannak a történet alakulására. Főként kártyákkal fogunk harcolni egy cellákra osztott táblán, de mindig az aktuális helyzetünknek megfelelően fog alakulni a harc menete. Ha ez nem lenne elég, akkor ennek a tetejében mindenki minket gyanúsít a király halála miatt.

A játéknak nagyon mély történetet írtak, amelynek megértéséhez egy külön in-game enciklopédia is segítségünkre van. Valószínűleg egyszer-kétszer elő is fogjuk venni, hiszen annyi információ, család, istenség jelenik meg az egyes párbeszédek során, hogy ember legyen a talpán, aki könnyedén kiigazodik rajta (szerencsére a szövegben rámutatva egy rövid szószedetet is kapunk a beszélgetés közben). Ezeket a párbeszédeket a karakterünk házának színe fogja még jelölni, amely a válaszadásnál nagy hasznunkra lesz, ugyanis nem mindegyik csoport kedveli a másikat.

A látványvilág nagyon egyedi és élénk színekkel dolgozik. A támadások látványosak és ténylegesen megjelennek a képességek, amelyeket felhasználunk. Kifejezetten igaz ez a boss harcokra vagy váratlan rajtaütésekre. A pálya kinézete is tükrözi a helyszínt. Például, ha egy erdőben harcolunk, akkor sötét keretezés és falevelek találhatók mindenfelé az asztalon. Paladinjaink isteneinek erejét is magunk mellé állíthatjuk, ami igazán látványos, mindent elborító effektekkel súlyt le az asztalra. Viszont vigyáznunk kell, ugyanis ezeket az erőket túlságosan sokat használva belekényszerülhetünk olyan helyzetbe, ahol már nem tudunk saját akaratunkból dönteni.

Ezek a túlkapások kihatással lesznek a megítélésünkre és a párbeszédben válaszható beszédopciókra is. Például ha túlságosan sokat használjuk az egyik karakter istenének erejét, akkor beszélgetés során egy vérszomjas, őrjöngő választ vág rá azonnal a rendszer, ahelyett, hogy mi magunk választhatnánk. Ez a balansz a játék RPG mechanikájába is beleépít, ugyanis folyamatosan építjük a karaktereinket minden ütközet, találkozás vagy nagyobb esemény után. Nincs feltétlen fix szerepe egy-egy karakternek, egészen jól formálhatjuk a saját tetszésünk szerint a talent fa ágain megtalálható képességekkel.

Legfrissebb bejegyzések

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30

Benedict Cumberbatch csatlakozik a World of Tanks Ünnepi hadműveletéhez – kezdődik a mágikus téli offenzíva

A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…

2025-11-30