Christy – Filmkritika

Cuki kis pink autóban furikázik, de a ringben egy igazi vadállat. Mégis a négy fal között ő retteg a legjobban.

Christy Martin az első profi ligás női ökölvívóként vált ismertté az Egyesült Államokban, és két évtizedes karrierje során szupernehézsúlyú világbajnoki címet is szerzett. A boksztörténelem legprominensebb női sportolójának is nevezték, az első volt, aki ebben a kategóriában szerepelt a Sports Illustrated magazin címlapján 1996-ban. Hírnevét főként annak is köszönhette, hogy a promótere az a bizonyos Don King volt, aki a sport legnagyobb felfedezettjeit foglalkoztatta. Ő volt az, aki „A szénbányász lánya” címmel népszerűsítette a Nyugat-Virginiából származó Martint, és az imázsát rózsaszín kiegészítőkkel tunningolta, hogy mindenki felfigyeljen rá, noha a teljesítménye önmagáért beszélt; egy atletikus, agresszív stílusú bokszoló, aki több meccsét is kiütéssel nyerte. Ám a sikertörténet mögött egy válságos magánélet húzódott, ami 2010-ben egy családon belüli gyilkossági kísérletet eredményezett ellene, majd végső soron a boksztól való visszavonulását. 

Hollywoodban egy ilyen életút előbb-utóbb felkelti a filmstúdiók érdeklődését, és általában elég egy jó szkript meg egy húzónév, hogy az adott illető eladja a személyiségi jogait a művészi halhatatlanságért. Feltételezhetjük, hogy a Christy is hasonló indíttatással jöhetett létre, Martin ugyanis az elejétől kezdve támogatta a produkciót, és a kritikus fogadtatása után is büszkeségét fejezte ki iránta. Ami negatív publicitást kapott a film, az zömében a főszerepet játszó színésznő megosztó személyének szólt, és nem az alkotás létjogosultságának. Maga a film egyáltalán nem rossz. Tény, hogy sok helyen alkalmaz közhelyes megoldásokat, ami az éltrajzi drámák többségére jellemző, de a mondandójának van mélysége, realitása, és ezt jóféle történetmesélési technikával közli. A színészi alakításokkal pedig semmi probléma. Mindenki rendben van az általa játszott karakterrel, legalábbis, ami az emberi hitelességet illeti.

Sydney Sweeney napjaink egyik legfelkapottabb ifjú csillaga, de az biztos, hogy nem a színészi munkássága révén vetül rá az óriási médiafigyelem. Alapból is kap hideget-meleget a sztereotip női külseje miatt, de az utóbbi időben még a politikai állásfoglalása és a kétes értelmezésű üzleti tevékenységei is rossz fényt vetettek rá. Ezáltal annyira egy kategorizálhatatlan jelenség lett a köztudatban, mert közben színészként meg alázatosan teszi a dolgát, egyre-másra gyártja a filmeket, és sosem játssza el kétszer ugyanazt a típusú karaktert. Christy Martin megformálásához például teljes testi átalakuláson ment át, 14 kilót hízott, hajszínt változtatott és brutális erőléti edzéseket végzett. Egyformán autentikus és lehengerlő, ahogy a verekedős jeleneteket kivitelezi, miközben a karakter érzelmi megpróbáltatásait is képes valósághűen átadni.   

Martin életében egyébként bőven akadt pillanat, amit érdemes volt drámailag kimaxolni a filmvásznon. Láthatjuk, ahogy a konzervatív családja miként presszionálja őt a homoszexualitása elnyomására már egészen fiatalon, majd kvázi belekergetik egy toxikus hetero kapcsolatba. A kezdetben még öntudatos Christy a körülményei hatására idővel elhiszi, hogy az egyetlen esélye hosszú távon boldognak lenni, ha hozzámegy a nála 20 évvel idősebb edzőjéhez, Jim Martinhoz. Mert ő az, aki egyengeti a karrierjét, ő az, aki mellett anyu és apu elfogadja, és aki a „valaha volt legnagyobb női bokszolóvá” teheti őt. És bár ezek a dolgok az évek során kifizetődnek, mégis egy folyamatos csapdában tartják Christyt. „Ha elhagysz, megöllek” – hangzik el a mondat többször is a férje szájából. Eleinte csak verbális bántalmazás, majd ütlegelés formájában nyílvánul meg, később már valódi életveszélyt is jelent rá. A legszomorúbb, hogy sokáig sem Christy, sem a környezete nem tudatosítja a problémát, a nyilvánvaló jelek ellenére sem. Így a film jelentős részében egy kegyetlenül őszinte szenvedéstörténet láthatunk, aminek a témája nem is lehetne aktuálisabb, hiszen hány nő élhet ma ugyanilyen tragikus helyzetben.

Sweeney játékán keresztül átérezhetjük, milyen volt egy kisvárosi család homofób közegében felnőni, és a hírnév oltárán mindent feláldozni egy abuzív partner hatására. Külön dicséretet érdemel a Jim Martint alakító Ben Foster is, aki ugyancsak komoly transzformáción esett át a szerep kedvéért. Már a legelső megjelenésvel rögtön el tudja hitetni magáról, hogy ez a túlsúlyos, kopaszodó, fuxokkal díszített férfi a taplóság és a hímsovinizmus megtestesítője. A taszító külső mellé Foster jól használja a karakterhez szükséges viselkedési jellemzőket is, amik által Jim elnyomja és manipulálja Christyt. A házasságuk kálváriája szolgáltatja a film legmeghatározóbb és egyben legdurvább cselekményszálát.

A végére persze megkapjuk az értelemszerű morális üzenetet, ami a saját harcunk megvívásának fontossága. Christy egy ponton belátja, hogy muszáj küzdenie, életében először a ringen kívül is, csak így szerezheti vissza az egzisztenciáját és az identitását zsarnok férjétől. A szereplő fiktív fejlődéstörténete szépen összeforr a valóságban megtörtént eseményekkel, még ha a film kissé erőltetetten is mutatja be. Életrajzi mű lévén kapunk egy hosszabb időszakot felölelő kerek sztorit, zárásként pedig egy katartikus montázst a filmbéli főhős későbbi pályafutásáról.