Augusztus 8-án érkezik a The Gentlebros stúdió mérhetetlenül aranyos és szójátékokkal vastagon megszórt Cat Quest sorozatának harmadik epizódja, a Kepler Interactive kiadón keresztül, akik voltak olyan kedvesek és korai betekintést engedtek a játék első 1,5 órájába. A Cat Quest 3, avagy a „Pirates of the Purribean” egy akció-kaland játék könnyed RPG elemekkel. Főhősünk egy kalóz macska, akit csak A Hősként emlegetnek a fejlesztők, és egy patkányokkal és más veszélyekkel teli szigetvilágon keresztül kell segítenünk neki, hogy megtalálja a legnagyobb kincset. Hogy mi ez a kincs? Egy legendás, North Star, mely legendája arról szól, hogy ez a csillag képes bármilyen kívánságot teljesíteni. A játékmenet fő része arról fog szólni, hogy a térképen szétszórt különböző szigeteken vezetjük végig karakterünket és kísérőjét, Captain Cappeyt aki mintegy mentor segíti főszereplőnk, aki a történet elején csupán egy kezdő kalóz.
A játék elején egy barlangból kiszabadulva megkapjuk az első fegyvereinket, és megtanuljuk őket használni, majd elfoglalunk egy hajót mely mostantól hű utastársunk lesz. Nagyjából ekkor botlunk bele Cappey-be, aki szellem létére bár segíteni nem tud nekünk, tanácsokkal fog ellátni minket az utunk során, és persze sürget minket az úton, hiszen neki is nagy álma a North Star megszerzése. Sürgetésének másik okával az első kis kikötővárosban találkozunk is: A Pi-Rat King, a legelvetemültebb patkány kalóz szintén a csillag nyomában van, és nem hagyhatjuk, hogy meg előzzön minket.
A játék harcrendszere rendkívül egyszerű, mégis kimondottan szórakoztató. Háromfajta támadástípus áll rendelkezésünkre: közelharci és távolsági fegyverek, valamint varázslatok. Ellenfeleink hasonló arzenállal fognak a mi életünkre törni, így őket figyelembe véve kell majd összeállítanunk a védelmi felszerelésünket, mely egy 2 részes páncélból és egy kabalából fog állni. A két fő fegyverünk között egy gombbal válthatunk, ugyanis egyszerre csak egy lehet a kezünkben. Szerencsére varázslatainkat bármikor el tudjuk sütni, nem számít mi a van a kezünkben. A legviccesebb trükkünk azonban az, hogyha a part közelében harcolunk akkor be hoppanhatunk a hajónkba és annak ágyúja segítségével töredékidő alatt elintézhetjük ellenfeleinket. Erre egyébként a játék is felhívja a figyelmünket, mivel miért is harcolnánk 5 ellenfél ellen egyedül, hogyha a hűséges hajónk ott áll mellettünk. A harcok során tapasztalati pontokat kapunk, ha eleget gyűjtünk, akkor pedig szintet lépünk, ez a szintlépés növeli a támadásaink erejét és védelmünket. A kalóz témához hűen, ellenfeleink a tapasztalati pontokon kívül aranyat is ránk hagynak miután elbántunk velük, amit pedig a felszerelésünk fejlesztésére használhatunk fel.
A Cat Quest 3 nem lenne kalózos játék, ha hajónkon nem szelhetnénk a végtelen tengereket. Bár a játék kameranézete végig rögzített, a hajónavigáció és a tengeri harc rendkívül élvezetes. A nyílt tenger tele van hajókkal, a teljes megjelenéskor pedig tengeri szörnyekre is számíthatunk így ellenfeleink tárháza eléggé változatos lesz. Hajónk, a karakterünkhöz hasonlóan felszerelhető majd erősebb felszerelésekkel, azonban a bemutató során ezek még nem voltak elérhetőek.
Első ránézésre a Cat Quest 3 egy rendkívül szórakoztató, és könnyed játéknak tűnik, a kalózos téma és a szóviccek egy kellemes atmoszférát építenek neki, a szemet gyönyörködtető képi világ pedig eléri, hogy felkapjuk rá a fejünket. Kicsivel több, mint 1 hónap múlva mindenki kézhez kaphatja a teljes játékot és meggyőződhet róla, hogy az egyszerű külső sokszor kiemelkedő játékokat rejt. Személy szerint számomra a nyár egyik legjobban várt címévé vált a rövid bemutató alapján, így alig várom, hogy a játék teljes történetét megtapasztaljam.
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…