Hírek

Bemutatkozott a Nintendo Switch Lite!

7 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Pletykáltak róla, sőt már a kiegészítőkről is lehetett képeket látni, így a Nintendo nem húzhatta tovább, bejelentették a Nintendo Switch Lite-ot.

Már a nevéből is sejthető, hogy vannak olyan funkciók amikről le kell mondanunk a nagy testvérhez képest, de mik ezek a dolgok, amiket nem kapunk meg? A Joy-conok nem leszedhetőek, ezzel a HD rumble és IR Kamera sem kerül bele a gépbe. Dokkoló, kitámasztó és HDMI vezeték se fog járni hozzá, de ez várható volt, mert a konzolt kifejezetten arra tervezték, hogy bárhova magunkkal vihetjük.

Ezeket leszámítva mi változik még? A kijelző összemegy, 6,2″ helyett 5,5″ lesz, de ami a legérthetetlenebb, hogy az akkumulátor mérete is összemegy, az alapgépben 4310 mAh helyett 3570 mAh lesz, de így is tovább fogja bírni a játékokat, 2,5-6,5 óra helyett 3-7 órát nyúzhatjuk majd. Talán jobb ötlet lett volna, megtartani a nagyobb aksit, vagy tovább bővíteni, hogy tényleg bírja a hosszabb küzdelmeket.

A Nintendo Switch Lite szeptember 20-án fog megjelenni, sárgában, türkizben, valamint szürke színben, az ára pedig: 199 $. Sajnos a magyar árképzésről még nincs hír.

A jó hírek ne maradjanak még el, érkezik egy Limitált kiadás is, ami ráadásul a Pokémon Sword és Shieldhez fog kapcsolódni, ez a verzió november 8-án jelenik meg, a játékot nem fogja tartalmazni, az november 15-én érkezik.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20