Cikkek

Beat The Game – Játékteszt

8 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Worm Animation által kiadott Beat the Game egy érdekes indie próbálkozás. Témáját tekintve egy zenés kalandjáték, az érdekesebb fajtából.

A szürreális világban botorkálva egyetlen célunk nem más, mint a pályán elrejtett hang-foszlányok megtalálása. Főszereplőnk noha névtelen és néma, úgy kezeli a keverő-pultot, mint Hajas Laci a fodrász ollót, így a megtalált hangokat felhasználva, saját zenéket komponálhatunk, melyek technikailag a játék aláfestő zenéjét is szolgáltatják. Ezeket a pályán többé-kevésbé jól elrejtve találjuk, esetenként későbbi időpontban kell visszalátogatnunk az adott helyszínre, egy idő után magától értetődik mit is kell csinálnunk. Találhatunk különféle tárgyakat is, ezeket főhősünk az előre megadott helyen magától aktiválja, így nincs rá szükségünk, hogy a menüben kombinálgassunk órákig. A felület rendkívül egyszerű és letisztult, sok panaszunk nem lehet ezzel kapcsolatban.

A játék több jelölést is kapott művészeti stílusáért és bizony nem véletlenül. Grafikai téren bizony elég egyedi világgal van dolgunk, leginkább talán a Tim Schafer által alkotott Psychonauts ugorhat be róla. Már a képekből is süt a hangulat, játék közben pedig még szebb a látvány, amit a mostani trendeket követve, akár 4K-ban is élvezhetünk! Kár, hogy a bejárható terület minimális így nem sokáig élvezhetjük!

Ami fájó pont a játékkal kapcsolatban, hogy rettentő rövid, alig 1 óra alatt a végére érhetünk, ha ügyesek vagyunk és emiatt bizony nulla az újrajátszhatósági értéke. Ha akciósan kifogjátok, érdemes tenni vele egy próbát, de a jelenlegi teljes áron, nem tudom teljes szívből ajánlani, hacsak nem elégedtek meg a rövid szórakozással és egyedi látványvilággal. Ennél többet sajnos nem képes nyújtani.

 

Legfrissebb bejegyzések

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30

Benedict Cumberbatch csatlakozik a World of Tanks Ünnepi hadműveletéhez – kezdődik a mágikus téli offenzíva

A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…

2025-11-30