PC tesztek

BeamNG.drive – játékteszt

9 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Bevallom őszintén egy ideje nagyon rákaptam a szimulátor játékokra, megnyugtató kamionozni, traktorozni, vagy éppen kocsikat összetörni. Utóbbira kifejezetten alkalmas a BeamNG.drive, amit már azelőtt megszerettem, hogy kipróbáltam.

Az alap koncepció teljesen nyilvánvaló: egy valós fizikán alapuló kocsis játék, kivitelezés: ritka jó! Így tudnám felvezetne, hogy ha egy előadásban kellene bemutatni a játékot. A játék pont azt az élményt adja a mit várunk. A kocsik részletgazdag kidolgozása és személyre szabhatósága csak a jéghegy csúcsa. Véleményem szerint, szinte tökéletesen törnek az autók, bár érdekes, hogy néha a teljesen összelaposodott kocsi motorja még működik.

A játék menüje nem túl bonyolult, és hamar megismerhető. Jelenleg 4 különböző játékmódot játszhatunk, de készül az ötödik is. Most elérhető módok:

  • kampány mód (jelenleg három pálya, amelyekhez Steam Teljesítmények tartoznak)
  • „forgatókönyv” mód (akár sajátot is készíthetünk és megoszthatjuk más játékosokkal, erről később)
  • szabad mód (értelemszerűen szabadon játszhatunk)
  • időfutam (kiválaszthatunk egy pályát és ez hozzátartozó útvonalat illetve egy autót, és indulhat a verseny, de csak az idővel)

Mindenképpen kiemelendő, hogy mennyit fejlődött a játék az elmúlt évek során, hiszen már több éve kipróbálható. A tartalom bővítése mellett nagyon fontosnak tartják a játék optimalizálását, hiszen az igényelt 8 GB RAM és a GTX 780 elég erős.

A grafika és a fizika teljesen rendben van, talán a hangon lehetne még egy kicsit javítani, mivel azt kevésbé érzem realisztikusnak. Autóból és pályából még nem sok van, viszont a mod támogatásnak köszönhetően könnyen hozzáadhatjuk játékostársaink által készített járműveket, térképeket. Számomra kicsit meglepő, hogy nem Steam Workshoppal oldották meg ezt, hanem a hivatalos oldalról lehet letölteni.

Ahogy a videóban látható a lassításnak köszönhetően elég látványos szituációkat lehet összehozni. A játékban van még egy plusz funkció, amivel még sehol nem találkoztam, minden járművet (vagy általunk letett tárgyakat is akár) meg lehetfogni és húzni a megjelölt pontoknál. Ezeket a pontokat a CTRL billentyűvel tudjuk behozni, majd rákattintva tudjuk húzni. A húzás erejét is kiírja, így tudjuk szabályozni milyen mértékben kapjuk el. Továbbá az ESC megnyomására jön be a jármű menüje.

Összességében egy hiánypótló alkotás, ami még mindig a Steam Greenlight projektnek köszönhetően, ami ugye azóta megszűnt, és annak ellenére, hogy még korai hozzáférésű teljesen késznek tűnik, már csak a tartalom hiányzik. Kicsit több játékmód, autó és pálya kellene, utána pedig el is lehet majd adni az áráért, viszont addig kicsit soknak gondolom a 22,99€.

Reméljük, hamarosan kilép az early access fázisból és több tartalommal árulják majd. Addig is jó autótörést annak, akinek épp ahhoz van kedve, mondjuk a munkában, szünetekben.

Legfrissebb bejegyzések

„Okosba megoldjuk” – Low-Budget Repairs játékbemutató

„A Low‑Budget Repairs tökéletes választás, ha szeretnéd átélni, milyen érzés okosba, olcsón és jókedvvel felújítani…

2026-09-02

IRON NEST: Heavy Turret Simulator – betekintő

Ülj be egy dieselpunk nehéztüzérségi ágyúba, teljesíts a parancsokat és pusztítsd el az ellenfeled! Ez…

2026-09-01

Prelude Dark Pain – Early Access betekintő

Dark Fantasy RPG, ami már jelenlegi állapotában is nagy potenciált mutat.

2026-08-31

Denshattack! – Bemutató

Trükköző vonatok és járkáló kastélyok egy disztópikus Japánban.

2026-08-31

The Sinking City 2 – játékteszt

Megérkezett a nagy sikerű Sinking City folytatása, amely egészen kiemelkedőre sikeredett.

2026-08-30

Blue Reflection Quartet – játékteszt

A Gust és a KOEI TECMO egy régi sorozatát, a Blue Reflectiont frissítette fel, a…

2026-08-29