A városépítős játékok úgy tűnik újra divatosak lesznek. A SimCity és Cities: Skylines mellett azért még több indie alkotásnak is szorul hely. Erre a posztra pályázik a Team17 által kiadott Aven Colony is, amiben különböző bolygókon kell életet varázsolnunk és egy működő kolóniát létrehoznunk a terület kormányzójaként.
Két módon játszhatjuk a játékot. Az első lehetőségünk egy több küldetésből álló kampány. Ezen keresztül tanítja meg a játék az irányítást, ismerteti a háttértörténetet és fokozatosan nehezedő kihívások elé állít minket. Minden küldetésnél kb. a nulláról indulunk és építjük fel létesítményünket egy jól működő közösség érdekében. Nem kell túl sokat várni ettől a módtól, de a hangulatot és a világot kellően felépíti számunkra egy-egy küldetés alatt.
Az ilyen típusu játékoknál általában nem a story módot keresi az ember, hanem amit igazán vár, az a sandbox mód. Jelenleg 9 különféle bolygón van lehetőségünk kolóniát telepíteni. Számos opció mellett kikapcsolhatjuk a küldetéseket is, amivel igazán kellemesen, saját tempónk szerint nézhetjük, ahol épül-szépül a világunk. Ha kicsit komolyabb kihívást akarunk, akkor a kezdő nyersanyag mennyiségét nem állítjuk lownál nagyobb értékre semmilyen körülmény között, mert már a medium is túlságosan kegyes startnak (számomra legalábbis).
Hogy ne legyen túl egyszerű dolgunk, a játék évszakokkal zavar bele a mindennapjainkba. Ez például egy nagyon hideg telet jelent, ami a napkollektorjainkat, farmjainkat szinte teljesen lekapcsolja. Ezért nagyon gyorsan meg kell tanulnunk alkalazkodni a bolgyó klímájához, mert a jeges bolygón nem leszünk eleresztve élelmiszer ügyileg. Amennyiben a lakosaink igényeit nem elégítjük ki (amiben különböző statisztikák figyelése segítségünkre lesz), akkor maguk a lakosaink is saját terveink ellen fordulnak. Itt kerül előtérbe a kereskedés opciója, aminek a segítségével a fölös vagy kevésbé szükséges nyersanyagainkat és élelmiszer készletünket adhatjuk/vehetjük. Ajánlatos nagyon gyorsan kitanulni a nyersanyagok mennyiségének egyensúlyba hozását, mert nagy előnyt tudunk szerezni vele a játék során.
Ha elkészültünk a kolóniánk felépítésében és egy kicsit hátradőlnénk gyönyörködni benne, akkor erre is lehetőségünk van „térfigyelő kamerák” használatával, ami egy-egy talaj közeli pontra zoomolja a kamerát és nézhetjük, hogy a tökéletes városunkban lévő emberek miként élik mindennapjaikat.
A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…
A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…
Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…
Holiday Ops 2026, a World of Tanks ünnepi eseménysorozata.
Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!
A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…