Friss kedvcsinálót kapott az ősszel minden bizonnyal bétateszttel kedveskedő Diablo 3. A Blizzard új videójában a játék követő-rendszerével ismerkedhetünk meg.
Friss videónaplót kapott az inXile Entertainment jövő hónap elejétől kapható akció-szerepjátéka, a Hunted: The Demon's Forge. A készítők ezúttal a…
Tavaly júliusban mutatkozott be a The 38 Studios és a Big Huge Games koprodukciójában készülő Kingdoms of Amalur: Reckoning, ami…
A Telltale ma délután megerősítette, a jövő hónap elején rajtoló E3-on két korábban bejelentett címük is kint lesz a kiállításon,…
Az MCV áruházi informátora szerint gyakorlatilag egy napon belül érkezik majd a boltokba a Battlefield harmadik része, és az új,…
Az IGN friss előzeteséből kiderül, hogy a jövő héten boltokba kerülő L.A. Noire-ban több mint negyven rejtélyes ügyet kell majd…
Kedden hivatalosan is bemutatkozott a Hitman következő installációja, az Absolution, ami első teaser kedvcsinálója utána megkapta első konkrétumait is.
A remekül, sőt, majdnem tökéletesre sikeredett Shogun 2 után se áll meg az élet a Creative Assembly csapatánál, a stúdió…
Több tengerentúli áruházlánc honlapján is napra pontos megjelenési dátumot kapott a Call of Juarez: The Cartel, mely az áruházak szerint…
Elképesztő mennyiségű állókép érkezett a TimeShifttel hírnevet szerzett Saber Interactive külső nézetű lövöldéjéből, a gravitáció manipulálásával operáló Inversionből.