Közel egy évvel ezelőtt debütált az Artifical Studios techdemója, a CellFactor, mely a AGEIA kártyák képességét hivatott prezentálni. Tegnap este…
A Capcom ma elérhetővé tette a Marketplacen a Dead Rising játszható demóját.
Tegnap jelentettük, hogy a Gears of War X360-ra készült verziója végre hivatalos dátumot kapott, azonban ma egy nem túl örömteli…
Az Atari jelenti, hogy megkezdődött a jelentkezés az NWN 2 multiplayer bétájára.
A mai nappal kezdetét vette az idei QuakeCon 2006 rendezvény, melyet ezúttal is az id Software és az Activison hozott…
Az Activison tegnap tartotta pénügyeivel kapcsolatos kis összeröffenését, ahol szóba került a ET:QW megjelenése is.
A francia cég tegnap jelentette be, hogy újabb játékékok kerülnek majd forgalomba a Nintendo új konzoljára.
A mai nap igazán termékeny volt a Games Convention szempontjából, ugyanis a Buka is bejelentette a lipcsei banzájon bemutatandó játékait.
A Verizon ma hivatalosan is bejelentette, a Verizon FiOS Grand Tournament győztesét.
Ubiék ma végre elérhetővé tették a GRAW-hoz készült második pályacsomagot.