Hivatalossá vált, hogy még az idén kibővül a májusban megjelenő Alan Wake, ami a tévévilágot idéző szezonális lebontás formájában kap…
A Sony elindította a GDC-n hivatalos névvel ellátott mozgásérzékelős kiegészítőjének, a Move-nak a reklámkampányát, mely kissé csípősen piszkálódik a konkurenciával.
Tegnap mutatkozott be a Command & Conquer sorozat zárófelvonása, a negyedik epizód, így ha még nem hangolódtál rá a témára,…
A Black készítőinek új akciójátéka a múlt héten mutatkozott be hivatalosan, azonban a két első látnivaló után az IGN rátette…
A Warner Bros. Interactive és a Snowblind tegnap késő este bejelentette, hogy új Gyűrűk Ura témájú játékon dolgoznak. A War…
A rajongók felháborodásuknak adtak hangot a Bad Company 2-ben használt gránátok miatt, mire a DICE egyik munkatársa egy megmosolyogtató videóval…
Ha azt hittétek, hogy a Blur munkálatai után pihenőre vonul a Liverpoolban székelő csapat, akkor nagyot tévedtetek, a gárda ugyanis…
Konzolokra már tavaly nyáron megjelent a nagy sikerű Battlefield 1943: Pacific, a PC-s verzió azonban jó mélyen hallgat magáról. Az…
Mike Hayes, a Sega elnöke a CVG-nek adott interjúban elárulta, a csapat nemrég megkapta a Move és a Natal fejlesztői…
Bár aktuális nyereményjátékunk szerda óta az európai polcokon díszeleg, ha még nem éreztél kedvet, hogy megvásárold az év egyik legjobb…