Cliff Bleszinski tegnap este Jimmy Fallon beszélgetős műsorában hivatalosan is bejelentette, a múlt hét óta pletykált Gears of War 3-at.…
Halasztását követően pénteken mutatkozik be a korábban X360 exkluzív Episodes From Liberty City PC-s és PS3-as verziója, ami megkapta utolsó…
Március elején rúgta össze a port az Activision és az Infinity Ward vezetősége, akik az Electronic Arts-nál leltek új otthonra.…
Nem igazán történt komoly változás az egy héttel ezelőtti álláshoz képest, így továbbra is a UbiSoft táncikálós produktuma, a Just…
A négy évadot megélt Szökés című sorozat tavaly húzta le a rolót, a szlovén ZooFly csapata azonban lehetőséget kapott, hogy…
Hamarosan vadonatúj, szintén a többjátékos módot kibővítő letölthető tartalom érkezik az Uncharted 2: Among Thieves-hez. A Siege Expansion névre keresztelt…
Pénteken jelentette be a Konami, vadonatúj Silent Hill felvonást készítenek, most pedig az is kiderült, kit bíztak meg a fejlesztéssel.
Az első három helyezett személye nem, a köztük lévő sorrend azonban némileg megváltozott, ugyanis ismét az élre tört a Battlefield:…
A német nyelvet jól ismerők örülhetnek, egy több mint hatperces, vadonatúj játékmenet pillanatokat felvonultató bemutató érkezett az augusztusban megjelenő játékról.
A UbiSoft tegnapi tájékoztatása szerint tíz dollárral olcsóbban érkezik a Splinter Cell: Conviction gyűjtőknek szánt kiadványa. Az árnyisszantás hátterében a…