A LEGO Group egy 1:1 méretarányú X-Winget leplezett le a Cartoon Network The Yoda Chronicles elnevezésű műsorának tiszteletére New Yorkban.…
Már csak néhány nap van a játék megjelenésééig, ennek örömére a magyar illetőségű fejlesztők összepakoltak nekünk egy fejlesztői naplót, amiben…
Úgy tűnik, lassan tényleg elérhetővé válik a szabad internetes televíziózás és filmnézés hazánkban is, ugyanis a Magyar Telekom új videotárával…
A Ubisoft megjelentette az első játékmenetet is bemutató trailerét, amely az alfaverziónál tartó F2P-játék Archer elnevezésű karakterét mutatja be.
És nem mellékesen a többi Xbox One-játéké is, hiszen napvilágra hozták az új konzolra megjelenő játékok esetében szabványosnak számító designt.
Elsőként nem értettük, miért kapunk egy aránylag már kifutott modellt tesztelésre a Samsungtól, aztán amikor kézbe vettük a 9-es sorozat…
A Carbine Studios sikeresen lezárta a WildStar első zárt bétatesztjét, és máris belekezdtek a másodikba. Mostantól pedig az európai jelentkezőknek…
A hazai illetőségű fejlesztőcsapat flipperes játéka nem kerülhette el a sorsát, és immáron a Steam kínálatában is elérhető lesz május…
A Microprose és az Atari közös akciójában most fél áron lehet beszerezni a februárban megjelent akciójátékot.
Június 4-én jelenik meg a Gazillion MMO-ja, amely a nyílt bétateszt utolsó hétvégéjéhez érkezik, amit egy új trailerrel ünnepeltek meg…