Könyvek

Assassin’s Creed – Hivatalos színező

9 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Életemben már sok dologról írtam, alkottam véleményt, de színezőről még nem. És ez egy egészen fura helyzet. Nem is gyakran találkoztam még olyannal, hogy egy játékból készüljön egy ehhez hasonló dolog.

Igazán különleges érzés a kezemben tartani egy Assassin’s Creed-színezőt, mert hiába fekete-fehérek a képek benne, hihetetlenül részletesek, nagyon sok képpel találkozunk benne, sok esetben 1-1 ikonikus eseményt láthatunk rajtuk, vagy az egyes részek főszereplőit (igen Altair, te ismét mellőzve vagy), de még a fegyverek és emblémák is felfedezhetőek benne.

Őszinte leszek, én nem is állnék neki színezgeti a képeket, mert így, fekete-fehérben is tökéletesek (és csak rontanék rajtuk). Néha-néha jó, ha az ember a kezébe veszi, átlapozgatja, mert újabb és újabb részleteket fedez fel az egyes oldalakon. De aki érez magában annyi tehetséget vagy elszántságot, hogy szépen kifesse a képeket, jól fog szórakozni.

Ami kifejezetten érdekes még, hogy a könyv végében találunk jó pár eredeti, színes koncepciórajzot, így megtudhatjuk, hogyan is kellene kinézniük az egyes képeknek (néha ez a kedvünket is szegheti, annyira részletesek).

Az Assassin’s Creed – Hivatalos színező az én szememben egy igazán fura szerzet. Nem sok ilyennel találkoztam még, de remek dolog. Olcsóbb, mint egy koncepciórajzokkal teli könyv, mégis szép. De ha kellően elhivatottak vagyunk, akkor egyedi alkotásokat is létrehozhatunk benne. Ajánlani leginkább művészlelkű embereknek tudom, vagy ha nagyon rajongsz az Assassin’s Creedért.

Assassin’s Creed – Hivatalos színező

Megosztás
Közzétette:
NepTum

Legfrissebb bejegyzések

Az HBO Max 2026-os kínálata

A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…

2025-12-19

LUMO 2 – betekintő

A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…

2025-12-17

VEX MAGE – betekintő

Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…

2025-12-17

Used Cars Simulator – Korai Hozzáférés betekintő

Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!

2025-12-13

Escape Simulator 2 – betekintő

A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…

2025-12-13