Az utóbbi években a túlélőjátékok áradata közé egy újabb kihívó lépett be, de kevesen merik azt bevállalni, mint az Aska: a Valheim ellen a ringbe lépni. A Sand Sailor Studio és a Thunderful Publishing közös projektje, jelenleg Korai Hozzáférésben elérhető, kicsit több, mint egy éve. Ez a játék nemcsak az éhezésről és fázásról szól, hanem arról is, hogyan kovácsolunk új közösséget, amikor az istenek már régen elfordultak az emberiségtől.
A történet úgy indul, ahogyan sok hasonló viking legenda: egy hajótöréssel. Egy óriási kőgólem tépi darabokra a hajódnk, és a hullámok a parton vetnek ki. A szörny lassan eltűnik a ködben, de az élmény velünk marad, mint egy néma ígéret, hogy az istenek világa, annak szörnyűségei és a mítoszok szörnyei sosem járnak messze.
Innen indul az igazi Aska-élménye: egy magányos viking, aki puszta kézzel és némi makacssággal próbálja újra felépíteni, amit az istenek elvettek tőle. A túlélés nemcsak fizikai küzdelem, hanem mentális megpróbáltatás is a hideg, az éhség és az éjszaka árnyai ellen.
Az Aska a klasszikus túlélő-RPG elemeket ötvözi egy városépítő rendszerrel. Éhség, szomjúság, hőmérséklet, fáradtság minden érték menedzselése egy újabb próba elé állít majd minket. Egyetlen pillanatnyi figyelmetlenség, és a tengerparton ébredünk újra, elveszítve mindent, amit felépítettünk.
A fejlődés lassú, de kézzelfogható: fát, követ, rostokat gyűjtünk, tüzet gyújtunk, majd az első kunyhó vázát felállítva nekikezdünk a falvunk alapításának. A nagyobb tárgyakat a Forest fagerendákhoz hasonlóan a karakterünk ténylegesen cipeli, nem csak az inventoryba kerülnek, ezzel egy súlyt adva az építőanyagok legalább egy kis részének. Azért is pozitívum, mert az UI még csiszolatlan: hiányzik egy keresőfunkció, a menük néha üresek, emellett pedig a játék nehézsége sem mindig találja el a megfelelő kihívás és a kegyetlen, már-már esélytelen harcok közötti különbségeket.
Az Aska egyik legerősebb pillére, hogy bár magányosan indulunk neki, a célunk, hogy egy működő közösséget építsünk fel. A főhős Jotun-vérének erejével falusiakat idézhet meg: munkásokat, vadászokat, harcosokat. Mindegyiküknek megvannak a saját igényei, élelmet, meleget és menedéket, lakóhelyet kell biztosítanunk számukra, viszont cserébe a falu oszlopos tagjai lesznek és segítik, valamint fel is gyorsítják az előrehaladásunkat.
A feladataik kiosztása után a lakhelyünkön végigsétálva olyan érzésünk lesz, mintha egy Age of Empires város utcáiba csöppentünk volna, mindezt sokkal közelebbről látva. A lakosaink fejlődnek, a munkájuk során tapasztalatot szereznek, és a túlélésük is összefonódik a miénkkel. Egy haláleset itt nem csak statisztika, hanem valós veszteség, aminek hosszútávú nyoma lesz az előrehaladáunkon.
Ahogy a falu nő, úgy nőnek az árnyak is. Csontvázak, portyázó banditák és vadállatok lesnek ránk és a lakóinkra. A támadásaik továbbá nemcsak az falusiak életét fenyegetik, hanem a hosszú órák alatt felépített falakat is. A harc nappal még egyszerű, viszont az éjjeli betörések igazi veszélyt jelentenek majd a településünkre.
Szerencsére a falusiak kiképezhetők, és a Valheim-hez hasonlóan kooperatív többjátékos mód is elérhető, négy főig. Együtt őrködni a fal tetején, megosztani a munkát és a felfedezést, akár játékosokkal, akár a munkásainkkal adja az Aska igazi lelkét. A falu túlélése nem egyéni diadal, hanem közös siker lesz.
Látványvilágában az Aska meglepően erős, az átlag korai hozzáférésű túlélőjátékokhoz képest: a viharok és naplementék váltakozása, a szélben hajladozó fák és a füstölgő tábortüzek mind-mind egy remek hangulatot építenek fel.
A Korai Hozzáférés alatt természetesen több problémával is fogunk találkozni. A korábban említett UI problémákon felül a másik a mesterséges intelligencia finomhangolásával kapcsolatos problémák lesznek. A munkások néha elakadnak, a folyamatok megszakadhatnak, és a ritmus megtörik, ami különösen azért fájdalmas, mert nagyon sok minden rájuk épül a játékban. Ezzel szemben pozitívan kijelenthető, hogy a játék teljesítménye stabil, és nem igazán találkoztam sem szaggatásokkal, sem összeomlásokkal.
Az Aska bátran keveri a túlélés, az építkezés és a mitológia elemeit. A rendszer alapjai szilárdak, a közösségi aspektus pedig egy egyedi élményt ad, ami miatt mindenképp érdemes feltenni a játékot legalább a kívánságlistánkra.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…
A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…