Kategóriák: CikkekPC tesztek

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

A remasterek világában ritkán találni két tökéletesen azonos utat. Van, amikor egy régi játék teljes újjá épül, mint ahogy a nemrég megjelent Yooka Re-Playlee esetében történt, és van, amikor mindössze annyit csinálnak a fejlesztők, hogy a régi, öregedő festéket új réteg fedik le. Az Anima: Gate of Memories I&II Remaster sajnos ebbe, a második kategóriába esik: két, nyugaton készült hack ’n slash RPG, amelyek eredetileg sem arattak osztatlan sikert, most pedig úgy térnek vissza, azonban felújításuk leginkább csak kozmetikai szintű.

A széria alapját egy spanyol szerepjáték adta, amely a történethez és a háttérvilághoz kétségtelenül gazdag mitológiát szolgáltat. Az első rész középpontjában a „Bearer”, a mágiát könnyeden dobáló női főhős, valamint Ergo áll, aki egy könyvben ragadt, és emiatt csak vokális interakciókra képes, azaz a játék során ő csak beszélni, énekelni, vagy épp erőltetetten viccelődi fog majd. A folytatás, a The Nameless Chronicles, nem egy klasszikus értelemben vett második rész, inkább párhuzamos történet, amely a narratívát egy erkölcsileg nem teljesen tiszta kardforgató, a „Nameless” szemszögéből mutatja be. Ez a rész már merészebben bánik a történetszövéssel és a fejtörőkkel, és a játék végére a teljes egész összeáll, a történet szempontjából is.

Az Anima harcrendszere valahol a klasszikus akció-RPG-k és a könnyed Devil May Cry-szerű zsonglőrködés között helyezkedik el. Hőseink rúgásokkal, karmolásokkal, lövedékekkel vagy levegőbe röpített dobófegyverekkel intézik el ellenfeleiket melyek között akár harc közben is válthatunk a fegyverek, valamint az irányított karakterek között is. A gond csupán az, hogy az elméletben izgalmas kettősség a karaktereknek gyakorlatban nehezen különíthető el: fejlődésük egyszerre történik, akkor is, ha csak az egyikük használjuk, mozdulataik túlságosan hasonlók, a fegyvereik pedig többnyire csak statisztikai különbségeket jelentenek, így nem igazán érződnek egyéni, külön karaktereknek, legalábbis játékmeneti szempontból. Van logikája a karakterváltásnak, bizonyos ellenségek csak egyikük támadásaira érzékenyek, de ez valódi stratégiai mélységet nem ad a játékhoz sajnos.

Nameless kicsit másképp működik, ő a támadásait rövid ideig töltve képes áttörni az ellenfelek védelmét, de a különbség még így sem elég nagy ahhoz, hogy új színt vigyen a harcba. A csaták dinamikusak, mégis gyakran fulladnak unalmas gombnyomkodásba vagy épp végtelenül ismételgetett dash-támadásba, melyekkel könnyedén stun lockban tarthatjuk az ellenfelet, ezzel a maradék nehézséget is kiölve a harcokból. A bossok között vannak briliáns ötletek, például amikor két párhuzamos világban kell egyszerre harcolni, és csak akkor győzzük le az ellenfelet, mikor mindkét oldalon leütjük az ellenfelet, máskor viszont indokolatlanul nehezek: az első játékban Nameless például képes egyetlen csapással letörölni minket a pályáról.

A játék RPG elemi is a minimális szinten képviseltetik magukat. Van ugyan egy skill tree, ahol új mozdulatokat oldhatunk fel, de a klasszikus mellékküldetések teljesen hiányoznak belőle. A játék eleje emiatt kifejezetten zavaros, szinte tanácstalanul hagyja a játékost. A palotaszerű központi hub, amelyből három különböző birodalomba léphetünk át, remekül néz ki ugyan, de a tájékozódást nem segíti: a mentési pont például egy félreeső ágy, amelyet könnyű figyelmen kívül hagyni, mikor először járunk a kastélyban, a bolt pedig szintén egy hasonló kieső helyen van.

Itt ütközik ki igazán az Anima régi beidegződése, hogy szinte semmilyen iránymutatást nem ad. Nincs quest log, nincsenek waypointok, sem vizuális jelölések. Ha egy rejtvény előtt állsz, magadra vagy utalva. Egy helyszínen például többféle megoldással is ki lehet nyitni az ajtókat, anélkül, hogy a játék közölné ezt az apró tényt. Egy küldetésnél a börtönt kell megtalálnunk, amit én, a saját logikám alapján a hub alagsorában kerestem, de természetesen nem ott van, hanem az első labirintus félútján, egy csapdákkal keretezett ösvény végén.

És mégis: az Anima: Gate of Memories I&II Remaster egy furcsa módon vonzó csomag. A történet gazdag, a világ szokatlan, a játékidő bőséges, és a vizuális felújítás tényleg szebbé teszi a játékot, bár továbbra sem közelíti meg a mai standardokét még ezzel sem. De a fú probléma inkább az, hogy mindkét rész még mindig ugyanazokat a régi sebeket hordozza: a harcrendszer merev, a küldetésstruktúra elavult, a játék pedig ahelyett, hogy segítené a felfedezést, gyakran hátráltatja azt.